Tíz sorozat, amelytől 2017-ben végleg elbúcsúztunk

Dr. Csont, Emily Deschanel, David Boreanaz
Vágólapra másolva!
2017 a sorozatrajongók számára akár szomorú év is lehetett, hiszen amellett, hogy remek új produkciók indultak, más szériáknak búcsút kellett intenünk. Véget ért a Vámpírnaplók, a Dr. Csont, a Grimm, a Csajok, a Bates Motel, és ez még korántsem a teljes lista – íme, tíz széria, amely jövőre már nem lesz képernyőn. Önnek melyik fog a legjobban hiányozni? Szavazzon a végén!
Vágólapra másolva!

Vámpírnaplók

Utolsó adás: március 10.
Évadok száma: 8

Forrás: The CW

A tinik örök kedvence volt, 2010 és 2015 között minden évben megnyerte a legjobb sci-fi vagy fantasysorozatnak járó Teen's Choice díjat. A középpontban eredetileg egy nem mindennapi testvérpár, egy jó és egy rossz vámpír (Paul Wesley és Ian Somerholder), valamint egy halandó lány (Nina Dobrev) szerelmi háromszöge állt, de a hatodik évad után már a női főszereplő nélkül folytatódott a történet.

Dr. Csont

Utolsó adás: március 28.
Évadok száma: 12

Forrás: Fox

A magyarok egyik kedvenc krimisorozata volt a határozott, előbb ütő, aztán kérdező Booth ügynökről (David Boreanaz), aki bekerült a Jefferson Intézet "agyasai" közé, egy csapat antropológus mellé, akik az FBI-nak segítettek gyilkossági ügyeket megoldani. A szériának a jól eltalált karakterek adtak remek dinamikát, Booth és Brennan (Emily Deschanel) kettősének pedig folyton drukkolhattunk, hogy összejöjjenek – mígnem aztán össze is jöttek. A sorozatról itt szedtünk össze tíz érdekességet.

Grimm

Utolsó adás: március 31.
Évadok száma: 6

Forrás: NBC

A misztikus sorozat alapsztorija szerint a Grimm-mesék fantasztikus rémei a valóságban is léteztek, csak épp az átlagemberek tudta nélkül, hiszen a Grimmek leszármazottainak – köztük a főszereplő Burkhardt nyomozónak (David Giuntoli) és segítőinek – volt a feladatuk, hogy őrizzék a határt a mitikus lények és az emberek világa között.

Az Álmosvölgy legendája

Utolsó adás: március 31.
Évadok száma: 4

Forrás: Fox

Szintén misztikus sorozat volt, amely ugyancsak pár klasszikus történeten alapult, nagyrészt Washington Irving azonos című novelláját és az író egy másik sztoriját, a Rip Van Winkle-t használták fel hozzá az alkotók. A főszereplő Ichabod Crane (Tom Mison) harcolt az amerikai polgárháborúban, George Washingtonnak dolgozott, ám átaludt 250 évet, és a mai Álmosvölgyben ébredt, ott nyomozott évszázados titkok után.

Csajok

Utolsó adás: április 16.
Évadok száma: 6

Forrás: HBO

A sorozat négy New York-i barátnőről szólt, de a Szex és New York-nál valamivel mélyebben, emberibben ábrázolta a nagyvárosi fiatalok életét. Az alkotó, Lena Dunham nem egy szégyenlős típus, a lelki kitárulkozás mellett a meztelenség is gyakori volt a szériában, ennyi kínos szexjelenetet, terhesszexet, fenéknyalást még nemigen láttunk a tévében. A karakterekről itt írtunk bővebben.

Lapozzon, a fele még hátravan!