Badár Sándor a Honfoglaló első győztese

Honfoglaló, Badár Sándor, Harsányi Levente
Vágólapra másolva!
Badár Sándor nyerte a Honfoglaló televíziós változatának első játékát hétfőn este a Duna Televízió képernyőjén. A közmédia főcsatornáján ezentúl minden hétköznap este Ön is részese lehet a hódító hadjáratnak, ahol a tudás valóban hatalom!
Vágólapra másolva!

Badár Sándor, Karinthy-díjas színművész, humorista nyerte az első Honfoglalót a Duna Televízió képernyőjén látható játékban.

"11 évvel ezelőtt játszottam a Honfoglalóval, de ott mindig veszítettem, úgyhogy nagyon örülök, hogy itt nyertem. Jól éreztem magam, kiváló csapattársaim voltak: Nacsa Olivér és Harsányi Levente nagyon jó srácok, bele tudtuk vinni a játékba a humort és szórakozást.

– mondta a színművész, aki hozzátette, hogy otthon az ember nem izgul annyira válaszadáskor, mint amennyire a stúdióban.

Badár Sándor, Nacsa Olivér és Harsányi Levente Forrás: MTVA

Badár jobban kedveli a feleletválasztós kérdéseket, mert ott okosabban lehet gazdálkodni az idővel. Kedvenc témaköre a magyar irodalom. "Nagyon fontos eleme a játéknak a stratégia: ha valaki sok megyével tudja körbevenni a várát, akkor nehezen férkőznek hozzá. Határozott taktikával sokkal többre lehet menni, mintha csak állandóan támadnánk a másik várát. Jó válaszokkal nagyon hamar el lehet foglalni akár az egész országot. Nagyon ügyes taktikai játék" – zárta gondolatait a színművész, aki nyereményét a Heim Pál Alapítvány számára ajánlotta fel. Badár örül neki, hogy az alapítvány "a legjobbakra, a gyerekekre" költi majd az összeget.

Ezzel az adással mutatkozott be a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változata, amelyben bárki próbára teheti tudását a stúdióban és otthon is, a képernyők előtt. Honfoglaló - ahol a tudás valóban hatalom! Minden hétköznap 19.30-kor a Duna Televízió műsorán.