Továbbra sincs senki biztonságban South Parkban

South Park
Vágólapra másolva!
Útjára indult az egyik legrégebb óta futó rajzfilmsorozat, a South Park 22. évada. A polgárpukkasztó széria sokat változott az évek során, az azonban biztos, hogy Trey Parker és Matt Stone alkotók nem lettek visszafogottabbak. Erről az új szezon első részében meg is bizonyosodhattunk.
Vágólapra másolva!

Néhány éve Parkerék gondoltak egy merészet, és összefüggő sztorit kreáltak, holott addig csak dupla, esetleg tripla epizódokat kaptunk, amik kapcsolódtak egymáshoz. A közönséget megosztotta ez a fajta elbeszélésmód, és tény, hogy erőteljesen a humor rovására ment az új irány. Ellenben

megmaradt az aktualitás, a kendőzetlenség és a szókimondás,

valamint a koherens történetvezetéssel, egy sokkal érettebb és felnőttesebb összkép látott napvilágot. Ez a felütés úgy tűnik, a 22. évadra sem veszett el, s noha konkrétan nem derült ki, hogy jelen esetben is egy adott gerince lesz-e a sztorinak, a pilot zárásából könnyen erre lehet következtetni.

A nyitányban a srácok matektesztet írnak, amit Stan és Cartman is elbukik, eközben az iskolában már mindennaposnak számítanak a lövöldözések. Mindenki csak legyint a dologra, egyedül Stan anyja, Sharon van borzasztóan kiakadva. Félti a gyermekét és nem érti, miért ennyire nyugodt a többi polgár. Férje, Randy úgy gondolja, hogy ez a túlzott reakció a menzesznek tudható be, és próbál eltűnni dühös neje elől. Eközben Cartman a bukott teszt miatt összeesküvést szimatol, aminek köze lehet Tokenhez és a Marvel Fekete Párduc című filmjéhez.

A két szál közül Cartmané szolgáltatja a humort, noha Randy viselkedése is tartogat megmosolyogtató pillanatokat. A fő téma mégis a lövöldözések köré épül, ami szokás szerint nagyon aktuális (főleg Amerikában) és komoly, Parkerék pedig nem kicsit pofátlan módon csinálnak belőle viccet.

Ez nyilván sokaknál kicsaphatja a biztosítékot, de a South Park ilyen és mindig is ilyen volt. Ott csap le a társadalomra, ahol a legjobban fáj, a legszomorúbb az egészben, hogy van létjogosultsága. Tény, hogy ma is sokkoló egy iskolai vérengzés, azonban annyira elszaporodtak a fegyveres atrocitások, hogy az érintetteken kívül sokan már csak legyintenek rá, mondván sokszor volt már ilyen.

A közemberek szintjére hozták a történetet, ami bármennyire is fájdalmas, működik. A South Park – amely itthon a Comedy Centralon megy – tehát továbbra sem fogja vissza magát, és ez így van rendjén. Kérdéses, hogy mit fognak kihozni a 10 részes évadból, a lövöldözések mellett az egyházi gyermekmolesztálási botrány is elő fog kerülni, úgyhogy továbbra sincs senki biztonságban South Parkban. De mi ezért szeretünk visszajárni.

Péter Zsombor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!