Cuki kisgyerek zavarta meg az élő tévés interjút

cuki kisgyerek zavarta meg az élő tévés interjút
Vágólapra másolva!
Egy filmtörténész kisfia mindenáron szerepelni akart egy Golden Globe-ról szóló interjúban, még matchboxozott is az apján.
Vágólapra másolva!

Az Al-Dzsazíra épp Daniel Smith-Rowsey filmtörténésszel vett fel a Golden Globe-díjról egy élő interjút, amikor a szakember kisfia is betolakodott a képbe.

Smith-Rowsey elnézést kért, és arrébb tessékelte a gyereket, a riporter azonban azt mondta neki, hogy a fiatalabbakat is szívesen látják a képernyőn – így a kisfiú végigcukiskodta a beszélgetést, a háttérben vigyorgott, matchboxot görgetett közben az apján, a végén pedig ő is elköszönt a nézőktől a maga módján. Nézze csak!

A videó második felében a BBC emlékeztetett arra, hogy nekik is volt hasonló felvételük az elmúlt évből, akkor a nyilatkozónak mindkét gyereke bevette magát az interjúszobába – ezt itt mutattuk meg annak idején.