Megvették a kísértetházat, azóta pokol az életük

Lakna ebben a kúriában?
Vágólapra másolva!
Megbánta az üzletet az Amerikai Horror Story első évadjában látott épület új gazdája.
Vágólapra másolva!

Erősen megbánta a vételt az a páros, amely az Amerikai Horror Story című sorozat első évadjában látott házat vásárolta meg még 2014-ben, 3,2 millió dollárért. Az FX-es szériában látott épületben igencsak nyugtalanító, rémisztő, néha vérfagyasztó jelenetek zajlottak, ami nem csoda, hiszen a fikciós sztori szerint a lakók fele szellem volt – de ez a filmtörténeti múlt nem jelentett problémát Ernst Von Schwarz és Angela Oakenfold számára.

Lakna ebben a kúriában?

Az már viszont gondot okoz, hogy senki nem mondta el nekik, hogy a házat horror rajongók látogatják, méghozzá szép számban. Persze a vevők tájékozódhattak volna alaposabban is, de lehet, hogy csak egy-két ízben mentek el megnézni az épületet, az ingatlanos meg épp akkor elhessegette a bámészkodókat. Azt állítják, rákerestek a házra a neten, de csak a derült ki róla, hogy több filmben felbukkant, az Amerikai Horror Story első évadját pedig egyikük sem látta.

Az ew.com cikke szerint naponta akár száz ember is megjelenik a birtok körül, megpróbál behatolni, felmászik a kerítésre és fotókat készít. Többször betörtek a területre, 2017-ben háromszor is kihívták a rendőrséget a lakók.

Mi a megoldás?

A páros úgy érzi, hogy átverték őket, és roppant zavaró, amikor a kukásautó tetejére is felmásznak a horror hívei, hogy jobban belássanak a kertbe, hogy jobb fotót tudjanak készíteni. „Természetesen itt szeretnénk élni. De ez elég nehéz, mivel nem érezzük magukat biztonságban" – mondják. Terveik szerint magas kerítés vagy sövény lehet a megoldás.

Van azért szebb arca is

A horrorsorozat miden évadban más helyszínen játszódik, más sztorit dolgoz fel más karakterekkel, így a ház már sok éve nem szerepel a szériában.

Szavazzon!

Mely magyar (sorozatban is szereplő) színésznővel randizna? Ötöt is választhat!