Drog, pornó, öngyilkosság a kilencvenes évek sztárjainál

Vágólapra másolva!
A kilencvenes évek sztárjai közül jó páran mélyrepülésbe kezdtek, többen keveredtek összetűzésbe a törvénnyel, alkoholizmus és drogfüggőség alakult ki náluk, és sajnos olyan is akadt, aki már öngyilkos lett. Íme, néhány szomorú történet, szebb napokat is látott hírességekről.
Vágólapra másolva!

Nicholas Brendon

1997 és 2003 között a Buffy, a vámpírok rémé-ben az összes epizódban benne volt, és a karrierjére a továbbiakban sem lehetett panasza, a mai napig szívesen foglalkoztatják. A magánélete azonban már nincs ennyire rendben, többször letartóztatták rongálásért, garázdaságért, előfordult, hogy a barátnőjét is bántalmazta.

A Buffy, a vámpírok réme idején Forrás: 20th Century Fox Television
2015-ben dr. Philnél Forrás: Dr. Phil

2015-ben arról számolt be az amerikaiak kedvenc tévés pszichológusának, dr. Philnek, hogy elhúzódó alkohol- és drogproblémái után megpróbált öngyilkos lenni, egy konyhakéssel felvágta az ereit – de még időben segítettek rajta.

Amanda Bynes

A The Amanda Show promóképén Forrás: Nickelodeon
2013-ban, tárgyalásra menet Forrás: AFP/2013 Getty Images/Neilson Barnard

A Sok hűhó és az abból kinőtt The Amanda Show sztárját legutóbb 2010-ben láthattuk a Könnyű nőcské-ben, azóta próbál kilábalni mentális problémáiból. 2012-ben három hónap alatt kétszer kapták ittas vezetésen, egy évvel később marihuána birtoklásáért tartóztatták le, majd pszichiátriai kezelésre kötelezték, miután tüzet rakott egy vadidegen kocsifeljáróján. Évekig a szülei gyámsága alatt élt, a hírek szerint 2015-ben költözhetett csak újra saját lakásba.

Lisa Robin Kelly

Az Azok a 70-es évek show-ban Forrás: Fox

Az Azok a 70-es évek show-ban 50 epizódban játszotta Laurie Formant, 2013-ban egy elvonón halt meg 43 évesen. Az előtte lévő években alkoholizmusa miatt többször is összeütközésbe került a törvénnyel, ittas vezetésért, családon belüli erőszakért tartóztatták le. A rehabilitációs intézetben álmában halt meg, többféle gyógyszer volt a szervezetében, amiért a férje be is perelte az orvosait.

Jaimee Foxworth

A nyolcvanas, kilencvenes évek fordulóján a Family Matters című vígjátéksorozat egyik gyerekszereplője volt, a negyedik évadban azonban kiírták a karakterét, más munkát meg nem nagyon ajánlottak neki. Rácsúszott az alkoholra és a fájdalomcsillapítókra, Crave néven jó pár pornófilmben is megfordult, hogy finanszírozni tudja a függőségét.

A Family Mattersben Forrás: ABC

2008-ban részt vett a Celeb rehabilitáció Dr. Drew-val című szériában, a következő évben a Life After című realityben már arról vallott, hogy sikerült lejönnie mindenféle szerről – a tévébe viszont nem tért vissza.

Lapozzon, van még pár sztorink!

Szavazzon!

Melyik (1997 előtti) rajzfilmsorozat volt a kedvence? Ötöt is megjelölhet!