Ha egy színésznő terhes lesz, alig kap munkát Hollywoodban

Nazneen Contractor
Nazneen Contractor
Vágólapra másolva!
Jó pár hete már Magyarországon forgat a 35 éves Nazneen Contractor. Az indai származású színésznő az AXN-en látható Váltságdíj (Ransom) sorozat második évada miatt érkezett Budapestre, és már szinte hibátlan kiejtéssel emlegette a kerekasztal interjún résztvevő újságíróknak az egyik kedvenc helyét, a Sarki Fűszerest.
Vágólapra másolva!

Indiában született, de nyolcéves koráig Nigériában élt a szüleivel. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

Már egészen kiskoromban imádtam az erős női karaktereket a tévében, vagy a filmvásznon. Nigériában általában a szüleim régi VHS kazettáit bámultam, rengeteg Julie Andrews és Audrey Hepburn filmet néztem meg újra és újra. Emlékszem, hogy sokáig nyaggattam anyukámat, hogy vágja le olyan rövidre a hajamat, mint amilyen Julie Andrewsnak volt a Muzsika hangjában. Mire anya kikerekedett szemekkel néztem rám, és azt mondta:

Számos országban éltünk, sokat utaztunk. Londonban jártam iskolában, majd Kanadába költöztünk, itt döntöttem el, hogy színésznő leszek.

Nazneen a Váltságdíj első évadában Forrás: AXN

Nem lehet nem észrevenni, hogy kismamapocakkal ült le mellénk beszélgetni...

Nos, ez nem igazi pocak, csak kellék. Bár valóban terhes voltam tavaly, és két hónappal ezelőtt világra hoztam a kisbabámat. Igazából nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a várandósságomat beleírták a forgatókönyvbe, szóval nemcsak az életben, de a Váltságdíj második évadában is kismama voltam/, leszek. Vicces, mert még novemberben az igazi nagy pocakommal forgattunk le néhány epizódot, most pedig kellékkel illusztráljuk a terhességem korai időszakát.

Milyen egy várandós színésznő helyzete Hollywoodban?

Az az igazság, hogyha egy színésznő terhes lesz, akkor általában nem kap munkát Hollywoodban. Én a szerencsés kivétel közé tartozom. Szerintem nagyon pozitív üzenet az a sorozat készítőinek részéről, hogy a várandósság nem hátrány, vagy teher. Nem gyakran látunk a tévében olyan erős nő karaktert, aki egy, vagy akár több gyermek édesanyja, és mellette remekül helytáll a munkájában is. Zara (Nazneen karaktere a Váltságdíj sorozatban – a szerk.) pontosan ilyen.

ugyanakkor remek nyomozó. Hogy mennyire imádja a munkáját, azt az is bizonyítja, hogy a második évadban még a szülőszobában is dolgozni fog. De többet nem árulhatok el a folytatásról!

Nazneen főbb szerepei: Váltságdíj, Gyilkos ügyek, 24, Sötétségben - Star Trek, Border - A határsáv, Hősök: Újjászületés, Kettős ügynök

A korábbi terhessége alatt érték negatív élmények a munkában?

Hat évvel ezelőtt, amikor a kisfiammal voltam várandós, senki nem akart alkalmazni, még csak meghallgatásokra sem hívtak be a produkciók. Ahogyan korábban említettem, Hollywoodban nem szeretnek kismamákat alkalmazni, mert másfajta biztosítást kell kötni, máshogyan kell beosztani a forgatási időt és így tovább. Ez szörnyű, de ez a valóság. Aztán a sok visszautasítás, és „üresjárat” után, egyszer csak hatalmas lehetőséget kaptam.

"Hollywoodban nem szeretnek kismamákat alkalmazni" Forrás: AXN

Ez volt a J.J. Abrams-féle Star Trek film, amelyben Rima Harewood karakterét alakította?

Igen! December végére voltam kiírva, és december 14-én felhívott az ügynököm, hogy van egy meghallgatása számomra az új Star Trek filmhez. Tudták, hogy éppen terhes vagyok, ahogyan azt is, hogy a forgatás februári kezdéséig megszülök. Másnap 10-re kellett odaérnem a meghallgatásra, ez volt az utolsó időpont, mert egy órával később, már a rendezőnek, J.J. Abramsnek volt tárgyalása a casting rendezővel. Bár időben elindultam, egy baleset miatt hatalmas dugó lett az autópályán. Az ügynököm aggódva hívott, hogy hol vagyok már.

Az első próba után, megkértek, hogy játsszam el a jelentet újra, közben bejött a teremben J.J. Abrams is, aki a megbeszélt találkozójára érkezett. Soha nem találkoztam vele korábban, és a meghallgatás után bemutattak minket egymásnak, én pedig kifelé menet, csak azt ismételgettem magam, hogy „Úristen, most találkoztam J. J. Abramsszel”.

Már a forgatáson tudtam meg, hogy J.J. a kamerán keresztül megnézte a meghallgatásomat, és kiválasztott a szerepre, úgy, hogy senki mást nem nézett meg korábban.

Hogy viseli most a távollétet a családjától?

A két hónapos kisbabám itt él velem egy budapesti apartmanban, amíg pedig én a Váltságdíjat forgatom, addig az édesanyám, és egy magyar bébiszitter vigyáz rá. A családunk most igazi kétlaki életet él, hiszen mi itt vagyunk Magyarországon, a férjem és a fiam pedig Los Angelesben, otthon. A férjem egyébként szintén színész, ráadásul ő alakítja a Váltságdíjban a főgonosz Damien Delanit.

"A Ransomban megmutatjuk, hogy úgy is lehet krimit készíteni, hogy nem használunk fegyvereket" Forrás: AXN

Milyennek látja Budapestet? Mit gondol a magyarokról? Van még tovább, lapozzon!