Többet nem megy A Dalba a megbántott Horváth Tamás

Horváth Tamás, Sztárban sztár győztese, interjú 2017.11.16.
Vágólapra másolva!
A Sztárban sztár 2017-es nyertese szerint a zsűri nem értette a dalát, nem juttatta a négybe, így nem lehetett rá szavazni sem. Többet nem indul a dalversenyen.
Vágólapra másolva!

„Szerintem nem mertek pontot adni, nehogy véletlenül a Meggyfa jusson ki. Mert ha bejutok a négybe, elég valószínűnek tartom, hogy az én dalom megy Lisszabonba” - nyilatkozta Horváth Tamás.

Horváth Tamás, Sztárban sztár győztese Forrás: Koncz Márton

Nem éli meg veszteségként a történteket, sőt örül, hogy háromszor is előadhatta A Dal színpadán a szerzeményét, és hogy a közönség a döntőig juttatta. Továbbra is hisz a dalában, és egy kis öröm az ürömben számára, hogy a májusi, első nagy koncertjét a Budapest Parkban, nem kell a lisszaboni verseny miatt nyárra tolnia – írta a Bors.

Erről a dalról van szó:

„Hatalmas kaland és még nagyobb tanulópénz volt számomra ez a műsor. Már félúton éreztem, hogy ez a jelentkezés mégsem volt annyira jó ötlet, és csak megerősített abban az érzetemben, hogy én annál sokkal jobban szeretem a dalaimat – amik a gyerekeim –, hogy versenybe küldjem őket. Nem, engem a közönségem éltet, amely érti és értékeli a szerzeményeimet” - tette hozzá.

Szavazzon!

Mire megy az AWS a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon?

A legutóbbi Sztárban sztár nyertese szerint nem Magyarország és a közönség dönt, hanem négy zsűritag, ő pedig nem szeretne nekik megfelelni – így nem is megy többet az eurovíziós válogatóra.