Meglepődik, amikor magát visszanézi a Szomszédok színésznője

Pásztor Erzsi színésznő
Budapest, 2015. augusztus 26. Pásztor Erzsi színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Pásztor Erzsi imádja, hogy újfent undok karaktert alakíthat a Jóban Rosszban sorozatban. Szerinte sok ilyen mogorva öregasszony van, de érdekes módon senki nem tartja magát annak.
Vágólapra másolva!

„Januárban, az ünnepek után vettük fel a jeleneteimet. Tudtam, hogy február 26-án leszek először a tévében a sorozattal, de el is felejtettem. Elolvashattam előre a szöveget, és nagyon nevettem rajta. Jópofa, imádom az ilyen undok figurákat. Az emberek nagyon szeretik az ilyen undok asszonyokat, sok ilyennek találkoznak. Persze senki sem ilyen, csak a szomszédja, vagy a boltban egy eladó" – mesélte a február 28-i Mokkában.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

Rendes volt vele a stáb, helyesek voltak a partnerek. „Mindenki kedves volt, jól éreztem magam a forgatáson. Egy ilyen szerepem sincs a színpadon, egyikben sincs ilyenfajta undokság. Kicsit más a karakter, mint Janka néni. A figura mindenkit elzavar, és még rohama is van" – emlékezett a Szomszédok egykori színésznője.

Sokan emlékezhetnek rá a régi MTV-s teleregényből. „Néha meglepődöm, amikor a Szomszédok ismétlését nézem, és azt mondom, istenem, de helyes voltál, Erzsike!" - viccelődött.

Emlékszik még Ábel Anita legfurcsább mondatára a Szomszédokból? Klikk ide!