A nyolcmillió forintos banki ajánlatra elsírta magát az Áll az alku játékosa

Áll az alku
Vágólapra másolva!
Ági nagyot nyert az első márciusi adásban, nagy szerencsével nyitogatta ki a fémbőröndöket.
Vágólapra másolva!

Az utolsó hat táskából öt nagy értékű volt a március 1-i Áll az alkuban, benn volt még a 3, 5, 15 és 50 milliós poggyász, egy mérleg mellett. A sokat látott Gundel Takács Gábor be is jelentette, hogy nem emlékszik arra, hogy hatból öt ekkora összeget tartalmazott volna.

A vége felé elsírta magát tv2

Ekkor kiesett a 3 milliós pakk, de jött egy nyolcmilliós ajánlat a banktól, ami igen nagy summa, ennyivel ritkán megy haza valaki magyar tévés vetélkedőből (pláne, hogy pluszban volt neki garantált 500 ezre).

Forrás: tv2

„Ez egy frenetikus érzés" – mondta sírva Ági, aki eladta végül a banknak a táskáját 8 millióért. Eztán játékon kívül sorra nyitogatta ki a fémbőröndöket aszerint, ahogy tette volna: kiderült, hogy hihetetlen szerencséje volt, mert ha nem fogadja el a „banki ajánlatot", akkor egy párezer forintos mérleggel mehetett volna haza.

Szavazzon!

Mely magyar (sorozatban is játszó) színésszel randizna?