Új részekkel folytatódik Mucsi Zoltán sorozata

Mucsi Zoltán
Vágólapra másolva!
Március 22-én érkezik a Tóth János második évadja.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTVA

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciójának 26 perces epizódjai csütörtökönként 20.30-tól láthatók a Duna Televízió műsorán. Az új évadban az üzleti világ terheit hátrahagyva Tóth János (Mucsi Zoltán) élete és karrierje éles kanyart vesz, ám végre rátalál a szerelem, ahogyan Valikára (Bozó Andrea) is.

A még mindig szingli Balázs (Csémy Balázs) nehezen viseli a romantikát, így albérletet keresve meg is találja új otthonát. Itt megismeri Szilvi másod-unokatestvérét Sziszkót (Sodró Eliza) és lakótársa lesz egy fiatal, szívdöglesztő srác, Zsombor (Molnár Áron), aki nemcsak laza és sármos, de tiszta lelkű is. Szilvinél (Rujder Vivien) is betelik a pohár, azonban ő pár utcánál messzebb megy. Remanék helyére új lakó költözik, további bonyodalmakat okozva János mindennapjaiban.

Sziszkó és Zsombor mellett további három új karakterrel találkozhatnak a nézők a 2. évadban. Móni (Gáspár Kata) rendkívül csinos, fiatal nő, aki korábban kicsapongó életet élt, de Isten – és egy jóképű pap - erejével még időben maga mögött hagyta a bűnöket. De talán nem eléggé...

Ervin (Takátsy Péter) az élet császára. Sikeres orvoslátogató, és önkéntes csajfelszedő mester. Mindene megvan, pénz, siker, hatalom, és bármelyik nőt képes az ujja köré csavarni. László (Egger Géza) rendkívül olvasott, bölcsésznek tanul, igazi könyvmoly. Író, költő akar lenni, és a művészetet mindenbe belecsempészi, mert untatja az egyhangúság.