35 éves fotók kerültek elő Fresh Andiról

fresh andi
Vágólapra másolva!
A Fresh énekesnője, Villányi Andrea, gyerekkori fotókat szedett elő: az 1983-ban készült képeken még csak 1 éves. Mint írja, már akkoriban is nagyon szeretett enni, és ez máig nem változott, a családját pedig imádja. Az első képen testvérével, a lapozás után pedig édesapjával látható.
Vágólapra másolva!

Andrea Villányi (@freshandi) által megosztott bejegyzés,