Kirabolták Marcellinát, minden pénzét elvitték

Nagy Duett 2018, Marcellina
Vágólapra másolva!
A nyolcvanas években ismert volt a hazai popzenében, majd eltűnt a magyar médiából jó harminc évre. Mit csinált, merre járt, milyen tervei vannak a kreppelt hajú szaxofonosnak, aki vasárnaptól A Nagy Duettben lesz látható? Marcellina az Origónak mesélt.
Vágólapra másolva!

„Bejártam a világot. Egykor a Kócbabákkal indultam a Ki mit tud?-on, majd utána jött tíz év vendéglátózás. 1982-ben jöttünk vissza, utána Marcellina PJT néven zenéltünk. Eléggé berobbantunk azzal a szintipop-keverékkel, crossoverrel, majd volt sajnos pár esemény, baleset, betegség, ami miatt a zenekar megszűnt. Megint kimentem külföldre, majd megerősödve hazajöttem" – mesélte az énekesnő, amikor megkérdeztük, merre járt, hiszen a magyar médiából jó időre eltűnt.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Bejártam egész Európát, szinte minden országban felléptem. Nem vendéglátózás volt ez, műsorokban szerepeltem külföldön. Szólóban, fehér szaxofonnal léptem fel, Kaszás Péter zeneszerző dalaival. Aztán megint felpörgött körülöttem az élet, akkor mentem ki Las Vegasba. Angliában, Spanyolországban, Németországban életem hosszabban, Vegasban fél évet töltöttem" - emlékezett.

A távkapcsolat sok szerelmet megölt már, így Marcellinának sem volt könnyű. „Milyen az ember magánélete, ha cigányéletet él? Két férjem volt, egyik sem volt zenész, nehéz időszakokat éltünk át, amikor hónapokig nem találkoztunk. Nyolc éve váltam el másodjára" – mesélte az Origónak a magánéletéről.

„Nemrég kezdtem el dolgozni a visszatérésen itthon, hogy jelezzem azoknak, akik emlékeznek, hogy Marcellina él, létezik. Most is sokat vagyok külföldön, épp Svájcból jöttem haza, egyfajta terápiára. Elindítottam a Fehér éjszaka című jótékonysági koncertsorozatot, a nyereségből alapítványnak tudunk utalni. A Stefánia-palotában nagy sikerünk volt, felállva énekelték az emberek a régi slágereket" – büszkélkedett.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sok zenész vállal egy időre civil munkát, hogy meg tudjon élni, erre neki nem nagyon volt szüksége. „Sokan azt hiszik, ha valaki nincs a tévében és a rádióban, akkor már nem is létezik, mint művész. De nem lehet mindig csak adni... márpedig én a színpadon átadom a lelkem. Én profi vagyok, csak zenéből meg tudok élni" – mesélte.

Van azért egy sztorija arról, amikor be kellett állnia kenyereslánynak, mert ellopták minden összekuporgatott német márkáját. „Egykor, amikor vendéglátóztunk, két évig lehetett Nyugaton zenélni. A végleges hazajövetelünk előtt két hónappal kivettem minden pénzem, aranyat akartam venni rajta. Ez Németországban, Stuttgartban volt... aztán a személyzeti szálláson valakik végigmentek, kiraboltak mindenkit, így engem is. Minden félretett pénzem elvitték" - mondta.

A sztori folytatódik, lapozzon!