15 érdekesség a Walking Dead születésnapos főgonoszáról

The Walking Dead, Negan
Vágólapra másolva!
Április 22-én ünnepli az 52. születésnapját Jeffrey Dean Morgan, akit az egész világ a The Walking Dead Neganjaként ismer, de például az Odaát-ban is láthattuk a Winchester fiúk apjaként. De tudta, hogy mivel foglalkozott, mielőtt színésznek állt? Hogy miért van a jobb karjára egy pisztoly tetoválva? Hogy miként fogyott le egyszer egy szerephez rövid idő alatt majdnem húsz kilót? Összeszedtünk róla 15 érdekességet.
Vágólapra másolva!

1. A középiskolában a kosárcsapat kapitánya volt, főiskolára is jobbára a kosárlabda miatt ment – mígnem egy sérülés miatt fel kellett hagynia a versenyszintű játékkal.

Neganként a The Walking Deadben Forrás: AMC

2. Mielőtt Los Angelesbe költözött a színészi karrierje miatt, szülővárosában, Seattle-ben alapított egy grafikai stúdiót. Jó a kézügyessége, szabadidejében a mai napig szívesen festeget.

3. Első filmszerepét 1991-ben kapta az Angyalok vörösben című filmben. Már itt is kemény figurát bíztak rá, egy stricit játszott, behálózott egy fiatal lányt, aki egy árvaházból szabadulva merült el a Los Angeles-i éjszakában.

4. 1996-ban vendégszerepelt a Sliders-ben, majd olyan sorozatok egy-egy epizódjában is láthattuk, mint a Walker, a texasi kopó, a Vészhelyzet, a Helyszínelők, a Star Trek: Enterprise. Itt meg tudja nézni a Sliders-nek azt a részét, amelyikben benne volt:

5. Az Odaát-ban tizenkét epizódban jelent meg a Winchester fiúk apjaként, holott a Deant játszó Jensen Acklesnél csak 12 évvel idősebb. Ahhoz is korán kellett volna kezdenie, hogy a Samet alakító Jared Padalecki legyen a fia, köztük 16 év van.

Lapozzon, a következő oldalakon még tíz érdekességet olvashat Jeffrey Dean Morganről!