Tóth Andi kitette a melleit és megvadult, Erdélyi Timi hatalmasat énekelt

2018.04.29. 21:29

Véget ért a 2018-as A Nagy Duett harmadik adása, a zsűri szinte csak tíz pontokat adott, senki nem volt szigorú ezen az estén.

30 ponttal, azaz maximummal zárt több páros is, a zsűri úgy szórta a tizeseket, mint bolond pék a lisztet: a túlpontozásra jellemző, hogy 28 ponttal (ami amúgy remek lenne) már a lista végére lehetett kerülni.

Tóth Andi keményen nyomtaForrás: TV2

Balázs Andiék nagyon vicces produkcióval szórakoztatták a népet, Erdélyi Tímea kiválóan énekelt, Kamarás Ivánék mambót adtak elő, Wolf Katiék valami 90-es évekbeli magyar slágert hoztak vissza, a Born To Be Wild-ban vadult meg Tóth Andi, aki a show előtt sem volt fázós:

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Csobot Adélék a Te rongyos életet kapták erre az estére, azaz igazán eklektikus volt a muzikális kínálat.

Ők igen mókásak voltakForrás: TV2

A végén Gergely Róberték és Takács Nikolasék ácsorogtak fancsali képpel, ők kerültek a kiesés szélére. Ekkor újra lehetett szavazni, és Liptai Claudia közlése szerint 75-25 lett az arány elég hamar, azaz valakik szépen elhúztak.

Szabó Ádám és Keveházi KrisztinaForrás: TV2

 

Hogy kik estek ki? Lapozzon, és kiderül!

Előző
  • 1
  • 2
Következő