Nekiestek az állatvédők az HBO-nak

westworld
Vágólapra másolva!
Bántalmazhatták azokat az elefántokat, amelyekkel az HBO dolgozott a Westworld-ben, legalábbis ezt állítja a PETA nevű állatvédő csoport.
Vágólapra másolva!

A People for the Ethical Treatment of Animals (PETA) nevű állatvédő szervezet nyílt levélben ment neki az HBO-nak, amiért a Westworld legutóbbi epizódjában élő elefántokat használt.

A csoport szerint a mai technikai háttér mellett már minden állatot CGI-jal kéne helyettesíteni, arról nem is beszélve, hogy az HBO a Have Trunk Will Traveltől bérelte az elefántokat, a cégről pedig előkerült egy 2011-es videó, amelyen pont elefántokat bántalmaznak.

Elefántok a Westworldben Forrás: HBO

Az HBO válaszul kiadott egy közleményt, szerintük a csatornánál nem történt bántalmazás, az előírásoknak megfelelően ügyeltek az állatok biztonságára és egészségére, amit az e célból alapított szervezet, az American Humane Association munkatársa is tanúsított a forgatáson.

Az HBO-nak egyébként nem először gyűlt meg a baja az állatvédőkkel, Dustin Hoffman lóversenyes sorozatát, a Befutó-t azért kellett elkaszálniuk 2012-ben, mert több ló is elpusztult a forgatáson.