Három sorozat is kaszát kapott nagy hirtelen

The Last Man on Earth
Vágólapra másolva!
Nem folytatódnak a kihalt világon bolyongó túlélők idétlen kalandjai.
Vágólapra másolva!

Nem kell a Foxnak a The Last Man on Earth, a Brooklyn Nine-Nine, sem pedig a The Mick című sorozat folytatása, így ezek hivatalosan kaszát kaptak – írta a Variety.

The Last Man on Earth Forrás: IMDb

Talán a legismertebb az előbbi volt, Will Forte sorozata úgy kezdődött, hogy kipusztul az emberiség, és csak ő, illetve a karaktere marad életben (idővel persze felbukkannak újabb túlélők). Az alaphelyzetből remek dolgokat ki lehetett volna hozni, de 10-15 epizódon túl szinte nézhetetlen volt a széria, annyira idegesítőre sikerült Phil „Tandy" Miller alakja.