Hamarosan eldől, ki nyeri A Nagy Duettet

2018.06.03. 10:43

Négy páros maradt A Nagy Duett idei mezőnyében, ma este eldől, hogy kik lesznek a széria győztesei.

A Nagy Duett hatodik évadjában is meglehetősen színesre sikerült a paletta, olyan párosok álltak színpadra vasárnap esténként, mint Gergely Róbert és Megyeri Csilla, Gönczi Gábor és Erdélyi Tímea, Marcellina és Pumped Gabo, Szabó Ádám és Keveházi Kriszta, Tóth Andi és Rippel Feri, Wolf Kati és Fodor Rajmund - valamint a négy döntős, akik közt ma este eldől, hogy melyikük nyeri a szériát.

Forrás: TV2 Sajtószoba

Versenyben van még Csobot Adél és Rózsa György, Horváth Tamás és Balázs Andi, Kollányi Zsuzsi és Kamarás Iván, valamint Takács Nikolas és Tápai Szabina.

A mai utolsó adásban tehát kiderül, hogy kik lesznek a győztesek - idézzük fel a párosok legjobb, legemlékezetesebb produkciót az elmúlt hetekből!

Csobot Adél és Rózsa György

Az egyik legmeghatóbb produkciót a szériában nekik köszönhetjük, az elődöntőben az Anna and the Barbies Márti dalával és egy gyereksereggel tértek vissza a színpadra. A bölcs mesemondó és a szende versmondó lány produkcióját a maximális 30 ponttal értékelte a zsűri, és sok könnycsepp is hullt a stúdióban.

Kollányi Zsuzsi és Kamarás Iván

A páros tagjai horrorisztikus bohócokká változtak az egyik produkció kedvéért, minden bizonnyal ez a jelmez volt a legemlékezetesebb a hatodik szériából. Kollányi Zsuzsi és Kamarás Iván az üvöltéstől sem riadtak vissza, mikor az eurovíziós AWS slágerével álltak színpadra.

Még két páros ott van a döntőben, nézze meg őket is a következő oldalon! Lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő