Kifeküdt napozni A mi kis falunk szépsége

Lovas Rozi
Vágólapra másolva!
Lovas Rozi áprilisban megkapta a Televíziós Újságírók Díját, mint legjobb – sorozatban is játszó – magyar színésznő, ezzel olyan nagy nevek elé került, mint Schell Judit, Udvaros Dorottya, Gubás Gabi vagy Balsai Móni, akik szintén sorozatoztak 2017-ben. Május vége felé már a Pilisszentlélekről posztolt, jelezve, hogy forog a harmadik évad, most pedig Siófokon forgat. Kihasználva a kis szünetet, kifeküdt a Balaton partjára, mutatjuk is, miképp.
Vágólapra másolva!