Elárulja a színésznő nevét Viaszbaba, a volt szeretője

Viaszbaba
Vágólapra másolva!
Folytatódott a Krencsey Hella néven író nő története.
Vágólapra másolva!

A Viaszbaba nevet használó szerző június 6-án közölte, hogy élő tévéműsorban mondja el a nevét volt párjának. „Várunk, miközben egy ország tapsol annak a fővárosi színésznőnek, aki éveken át bizonyíthatóan lelkileg és fizikailag is bántalmazott, és aki nem mer kiállni a közönsége elé, hogy ezt felvállalja" – írta róla korábban, és jelenleg is perben áll vele.

Forrás: TV2

A bejegyzése azonban június 6-án estére eltűnt, csak de egy korábbiba bele tudott nyúlni, vagy legalábbis ezt állította. „A Facebook vissza tudta hozni a törölt bejegyzéseket, de az oldalamat ma (június 6.) este is feltörték, így a mai bejegyzéseim törlődtek. Most abszolút nem tudok bejegyzést írni és vizsgálják a helyzetet. Ha helyre áll a rend, mindenkit tájékoztatok! Az viszont tény, hogy jelen állás szerint

- naiv, gyerekes dolog, hiszen sokan tudjátok már, és ha ez még évekig eltart, épp a bűnös ússza meg. Meg fogom adni a módját annak, hogy végre nyíltan beszélhessünk a történtekről" – áll a szövegben.