Valahogy kokaincsík került a plakátra

narcos
Vágólapra másolva!
Itt egy poszter a kiváló Narcos negyedik évadjához.
Vágólapra másolva!

A Netflix sorozata a latin-amerikai drogkartellekre fókuszál, és az ellenük küzdő DEA (Drug Enforcement Administration) ügynökök harcát mutatja be. Csak részben fikciós, nagyjából igyekeznek bemutatni az eseményeket úgy, ahogy meg is történetek. Az első két évad Palo Escobarral és a medellíni kartellel foglalkozott, a harmadik (szintén remek) évad célpontja már Cali volt. A közelgő negyedik menet során Mexikóba költözött a stáb – le is lőttek egy stábtagot, aki izgalmas forgatási helyszíneket keresett az országban. Alább a plakát: