A TV2 képernyőjén tűnhet fel VV Aurelio

Aurelio, VV6
Vágólapra másolva!
VV Aurelio a napokban közösségi oldalán köszönt el az RTL Klubtól, úgy tudni, a TV2-höz igazolt, ősszel már ott láthatják a nézők.
Vágólapra másolva!

"Több mint 10 műsorban szerepeltem mint szereplő, vendég és műsorvezető. (...) Mindegyiket imádtam. A végén már kamera mögött is kipróbálhattam magam. Kicsit könnyezem most. A döntésem viszont nem változik. Az okokat nem sorolnám" - írta ki közösségi oldalán VV Aurelio a napokban.

Forrás: RTL II

A Blikk úgy tudja, hogy az egykori villalakó a TV2-nél folytatja, oda igazolt át. "Nem szerepeltem már annyit a kamera előtt, mint amennyit szerettem volna. Amikor dolgoztam egy műsorban, és bejött egy vendég, akkor is folyton azt éreztem, hogy én lennék odavaló, nekem kellene most ott állnom. Ez az érzés lassan felőrölt. (...) Ahogyan Cristiano Ronaldo is elhagyta a Real Madridot, úgy hagyja most el Aurelio az RTL Klubot" – magyarázta a lapnak, hogy szerinte mi áll a távozás hátterében.

A lap a TV2-t is megkereste, ám szűkszavúan csak annyit reagáltak, hogy az őszi műsorokról és a benne szereplőkről később adnak tájékoztatást.