Egyre bonyolódik a halott szépségkirálynő ügye

Aaron Armstrong és Sophie Gradon
Vágólapra másolva!
Sophie Gradon egykori szépségkirálynő és barátja, Aaron Armstrong halála után két fivér is meghalt, állítólag ők négyen egy öngyilkos paktumot kötöttek – Gradon szülei azonban kizártnak tartják ezt, nyilatkoztak az ügyben. 
Vágólapra másolva!

Mint arról mi is beszámoltunk, a Love Island-ben is látott egykori brit szépségkirálynő, Sophie Gradon halála után három héttel a barátja, Aaron Armstrong is meghalt – vélhetően mindketten öngyilkosok lettek, erről azonban hivatalosan senki sem tájékoztatta a nyilvánosságot.

Az angliai Blythben, ahol a fiú holttestét megtalálták, pár nap eltéréssel két testvér, Darryl és Dylan Smith is meghalt, akik az apjuk szerint jóban voltak Gradonékkal – mire a sajtó elkezdett kombinálni arról, hogy a négy fiatal amolyan öngyilkos paktumot köthetett, megbeszélhették, hogy rövid időn belül mindannyian öngyilkosok lesznek.

Aaron Armstrong és Sophie Gradon Forrás: Facebook/Aaron Armstrong

Gradon szülei most egy közleményt adtak ki arról, hogy a lányuk igazából nem is ismerte a Smith testvéreket, soha nem is élt Blythben, ahol a korábbi hírek szerint "együtt nőtt fel" Darryllel és Dylannel.

"Sophie a hirtelen és tragikus halálakor még csak öt hete volt kapcsolatban Armstronggal. Azt feltételezni, hogy volt valamiféle megállapodás a Smith gyerekek, Armstrong és a mi drága lányunk között, egyszerűen gonosz és kegyetlen dolog" – írták a szülők.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!