Új részek és új szereplők a Holnap taliban

Holnap tali
Vágólapra másolva!
Ma indul a hatodik évaddal a Holnap tali! az M2 Petőfi TV-n.
Vágólapra másolva!

Továbbra is sztárokkal és ifjú tehetségekkel készül az ifjúsági sorozat, az M2 Petőfi TV és a holnaptali.hu felületen.

Forrás: MTVA

Derék Bence színész, a sorozat egyik főszereplője elmondta: újdonság lesz, hogy a nézők ezentúl egymás után két darab 25 perces részt láthatnak majd péntek esténként. "Így izgalmasabb és sűrűbb lesz az egész" - jellemezte az egy elképzelt budapesti gimnázium diákjairól szóló sorozat Somája.

Elmondta, hogy a jövőben is lesznek ismétlések, valamint extra tartalmakat töltenek fel a holnaptali.hu oldalra. A sorozat honlapján hétfőtől csütörtökig többek között különleges kis részek láthatóak majd arról, mi történt a nagy epizódokban, valamint a különböző karakterekkel vicces jeleneteket és bakiparádét is találhatnak az érdeklődők. Derék Bence a sorozat új évadának történéseiről elárulta, hogy lesznek új szereplők, de olyan régi színészek is feltűnnek majd, akik egy ideig nem szerepeltek a történetben.

Az M2 Petőfi TV ifjúsági sorozatában továbbra is láthatják nézők Csonka Andrást, Szabó Győzőt, újra találkozhatnak Molnár Piroskával, valamint a már jól ismert szereplők, és karakterek is színre lépnek - közölte a csatorna.