Élete legfurcsább nyarán van túl Görög Zita

Görög Zita
Vágólapra másolva!
A nagy összegzések egy ideje mindig nyár végére jutnak Görög Zitánál, hosszú bejegyzésben elmélkedik az életről.
Vágólapra másolva!

„Érdekes, de mióta édesanya vagyok a nagy összegzések mindig nyár végére jutnak. Nálunk ez az új év kezdete. Ez a nyár pedig életem legfurcsább nyara volt. Felkavaró, izgalmas, boldog, tanulságos. A sokkoló júniusi kezdés, lezáruló és megerősödő barátságok mellett, rég feltett kérdésekre hozott válaszokat” - írta, majd ki is fejtette, mire gondolt pontosan.

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés,

„A változás pedig ezernyi teendőt adott. Kívül-belül egyaránt. Lecsupaszított mindent, és azokat az esszenciákat mutatta meg újra, amelyek régóta porosodtak a lelkemben. Jó tisztán látni. Elengedni a feleslegesen cipelt terheket és megengedni az esendőséget magamnak is. Tudni mi az, ami csak az én feladatom, felelősségem és melyeket engedhetem át a jogos tulajdonosoknak. Jó így kezdeni az évet. Hogy az iránytűmet fényesre csiszolta az igazság!” – áll a bejegyzésben.