Ítélet született Rékasi Károly motorbalesetének ügyében

rékasi
Vágólapra másolva!
Első fokú ítéletet hirdetett szerdán reggel a Budai Központi Kerületi Bíróság Rékasi Károly balesetének ügyében.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Rékasi Károly 2015. június 30-án a motorjával közlekedve Budafokon ütközött egy autóssal. A színész súlyosan megsérült, felépülése egy évig tartott, sokáig járni sem tudott, és az egyik lába most is rövidebb, mint a másik.

Forrás: baratok.hu

A bíróság a szerdai ítélethirdetéskor bűnösnek találta az autó sofőrjét maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset okozása miatt, ezért őt 6 hónap fogházra ítélte, amelynek végrehajtását 1 év 6 hónapra felfüggesztette.

Rékasi Károly elsírta magát az ítéletet hallva, hosszú percekig törölte a könnyeit – írja a Blikk. Az ítélet nem jogerős.