Tamáson nem látszott, hogy depressziós lenne – vélekedett a színész Ádám Tamás halála után.
„Tamáson nem látszott, hogy depressziós lenne, társaságban mindig jól érezte magát, rengeteget lehetett nevetni, viccelődni vele. Akadtak mélypontjai, de úgy tűnt, a humora minden nehézségen átsegíti” – mondta a Story magazinnak Ádám Tamás fiatal pályatársa.

A színész sorozatbéli fia apjaként tekintett Ádám Tamásra. Nemcsak a kollégám, hanem a barátom, a második apám is volt. Az utóbbi hónapokban már alig volt munkája, ajánlatai sem nagyon akadtak, úgy láttam, ez megtörte őt, pedig mögötte állt egy szerető család. Persze, lehet, hogy keserű helyzetekben ez kevésnek bizonyulhat – mondta a magazinnak Kárász Zénó.

Kilenc évig volt képernyőn
Mint korábban írtuk, a nemrég elhunyt színészt, Ádám Tamást sokan szerették szűkebb lakókörnyezetében, mindig vidám volt, mindenkihez volt néhány kedves szava.
Nevéhez rengeteg színházi és filmes alakítás fűződik, mégis 1991-ben vált igazán ismertté, amikor főszerepet kapott a mára már kultikussá vált, az MTV-ben kilenc éven át futó Família Kft. című sorozatban. Ő alakította a családfő, dr. Szép Károly karakterét, Esztergályos Cecília férjét.
Ádám Tamás a 2000-es évek elején eltűnt kissé a nyilvánosság elől, de rendszeresen játszott a Szegedi Nemzeti Színházban, és rendezőként többször is közreműködött a Szegedi Szabadtéri Játékokon.