Volt már kínos szülői értekezleten, idegesítő anyukákkal?

Téby Zita
Vágólapra másolva!
Téby Zita azért jött haza Angliából, ahol három éve él, hogy eljátszhassa a Bogaras szülők című magyar tévésorozat egyik főszerepét. Noha fiatal, és gyereke nincs, nagyon jó és hiteles a karakterben (premier előtt láttunk két részt), a társai pedig vagy nagyon tipikus, vagy igen szórakoztató figurákat hoznak, amelyek megfordulnak egy iskola tanári termében, vagy épp egy szülői értekezleten: ott a sértődős anyuka, a mélabús, mindenbe beletörődő apuka, a nagyhangú molett asszony, a jó nőket megbámuló igazgató, a neurotikus, idős tanerő, a minden lében kanál anyuka. A Bogaras szülők október 9-én kezd a TV2-n.
Vágólapra másolva!

2009-ben végzett a kaposvári főiskolán, Bodó Viktor társulatában dolgozott két évet, majd Kecskeméten négyet. Eztán döntött úgy a Fapadban, a Hacktionben, az Egynyári kalandban és számos színdarabban látott Téby Zita, hogy külföldön is szerencsét próbál. Németországban élt gyerekként öt évet, a német nyelvet így hamar elsajátította, ez munkájában is jól jön. Angliába költözött, van kinn ügynöke is, főleg filmes, tévés castingokra jár, ilyesféle szerepeket kap.

Forrás: TV2

„De szeretek itthon is dolgozni, főleg, ha jó szereppel keresnek meg! A Bogaras szülőkben egy fiatal, éppen elvált anyukát játszom, aki elköltözött, ezért új iskolába viszi másodikos gyerekét. Tanárok és szülők a főszereplők a sorozatban, különböző hátterük van, különböző nézeteket vallanak, de egy helyszínen vannak, így kénytelek megoldásokat találni" – mesélte a színésznő, aki október 3-án volt a Mokka és a Fem3 Café vendége.

Téby Zita Forrás: Twitter

„Az a szándék, hogy nevessenek a nézők. A forgatás nagyon vicces volt, a karakterek szélsőségesek, viccesek. Ónodi Eszterrel volt sok jelentem, ő játssza az osztályfőnököt" – mesélte. Gyerekkorából egy magyar iskola rideg folyosója maradt meg benne emlékként, a sorozatban a díszlet jóval színesebb, vidámabb.

Forrás: Twitter

Anyaszerepet nem játszott még, nincs gyereke, de színészként el tudja képzelni: színészként az a feladatuk, hogy beleéljék magukat olyan helyzetekbe, amelyekben még nem voltak. Talán különös, de a magyar castingra videót küldött, mert épp nem tudott hazajönni - de jelezte, hogy érdekli a szerep, és meg is kapta.

Forrás: TV2

Ügyes volt a kislány is

Mint meséli, a szöveggel sem volt baja, mert volt egy kis súgógépe. „Kerényi Gréta a lányomat alakító kislány tízéves, de szerepe szerint csak nyolc. Kicsit aggódtam, hogy fogunk egymásra reagálni a kamera előtt" – mesélte, mert úgy tapasztalta, hogy a gyerekek zöme, ha filmes, tévés stábot lát, csak áll és vigyorog. „Ő viszont improvizált is, nem jött zavarba a kamerától, de hallgatott is az instrukciókra. Színészként viselkedett! És ha kétszer lejátszottunk egy jelenetet, utána már tudta az én szövegemet is."

Forrás: TV2

Általános vélekedés szerint más a színpad és más a film, másképp kell játszani, de Téby Zita szerint nem annyira, mint sokan gondolják. „Az egy technikai dolog, hogyan közvetítjük az üzenetet. Vannak kis, közepes, nagy színpadok, vannak közeli és távoli felvételek" – mondta erről. Jelenleg kétlaki életet szeretne kialakítani, vállalna munkát kinn és itthon is.