A Dexter feltámasztásáról beszélt a főszereplője

2018.11.23. 12:22

A Dexter feltámasztásáról beszélt az egykori főszereplő, Michael C. Hall.

Michael C. Hall friss interjút adott a Varietynek, ebben egykori sikersorozata, a 2006 és 2013 között futott Dexter feltámasztásáról is esett pár szó.

Mint kiderült, a színész nem zárkózik el a folytatástól, jelezte azt is, hogy a karaktere nem halt meg, így gond nélkül tovább lehetne vinni a történetét. 

Michael C. Hall a Dexter egyik promóképénForrás: Showtime

Konkrét terv azonban egyelőre nincs a széria felélesztésére, még csak ötlet szintjén merült fel az alkotók és a szereplők között.

Hall így sem unatkozik, jövőre két film már biztosan érkezik tőle, idén pedig a Safe című sorozat főszerepében láthattuk, előtte John F. Kennedyként tűnt fel a The Crown-ban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK