Itt vannak az Osvárt Andrea - Bochkor Gábor szakítás csúnya részletei

Osvárt Andrea
Vágólapra másolva!
Régen történt, de egyik fél sem lehet büszke arra, amit tett.
Vágólapra másolva!

Osvárt és Bochkor régebben járt együtt, szétmentek, de a részletek csak most derültek ki. „Ha egy nő odáig jut, hogy belenéz a párja telefonjába, a kapcsolatnak már vége van, azaz nem ez volt az oka a szakításunknak. Valószínűleg bűnbakot kerestem, hogy felmentsem magamat” – mesélte Osvárt Andrea a NőComment-ben a Spektrum Home-on.

Osvárt Andrea Forrás: Instagram / Osvárt Andrea

Igazán nem szép dolog, de kifigyelte a PIN-kódot, majd belenézett a telefonba. Az ott lévő üzenetek még nem buktatták volna le a rádióst, de cselhez folyamodott, vett 3 ezer forintért egy SIM-kártyát, onnan küldözgetett egy volt szerető nevében SMS-eket, mintha az lenne az új száma. Bochkor akkor már valószínűleg

kifelé tekintgetett a kapcsolatból, mert belesétált a csapdába.

A botrány ezután elkerülhetetlen volt, a helyzeten felpaprikázódott színésznő még kárt is okozott. „Ültem a kanapén, éppen laptopoztam. A gép nyolcszázezer forint értékű volt, erre Andi kitépte a kezemből, majd ripityára törte” – emlékezett vissza Bochkor.

Osvárt Andrea akkor még igen fiatal volt. A sikeres modellpályát maga mögött hagyva Rómába költözött, hogy színésznő lehessen. Főszerepeket játszott olasz és nemzetközi együttműködésben készülő filmekben. Producerkedik, forgatókönyvet ír, évente több filmet forgat, megkapta az Arany Nimfa-díjat és az olasz Arany Glóbuszt. Látható a Poligamy-ban, a Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékban, többek között.