Újra együtt Janza Kata és 22 évvel fiatalabb párja

Janza Kata
Vágólapra másolva!
Janza Kata és 22 évvel fiatalabb kedvese, Pesák Ádám túl vannak egy szakításon, de másodjára már jól működik a kapcsolatuk.
Vágólapra másolva!

Sokan meglepődtek, mikor kiderült, hogy a színésznő már három éve egy nála 22 évvel fiatalabb férfival alkot egy párt. Janza Kata és Pesák Ádám az év elején szakított egymással, de néhány hónap után kibékültek.

Forrás: Mokka

„Amikor újra egymásra találtunk, a családomból mindenkinek megvolt erről a maga véleménye; volt, aki el is mondta. De bennünk már nincs bizonyítási vágy; aki elhiszi, hogy boldogok vagyunk, elhiszi, aki meg nem, az nem. Nem fogjuk erőltetni, hogy más ezt elfogadja! Amióta összejöttünk, azt szoktuk mondani egymásnak: »Szeretlek, Baba. Ez van.« Másnak nem mindennapi, ha mi együtt vagyunk, de számunkra az a normális, ha igen” – mondta a hot-nak Janza Kata, aki úgy véli:

„Másodjára már más minőségű a kapcsolatunk, érettebb. Jobban megbecsüljük egymást, a lehető legtöbb minőségi időt együtt töltjük. Sokkal intenzívebb a kapcsolatunk” – tette hozzá a színésznő párja.