Freddie rengeteget szenvedett Robbie Williamsszel

Freddie Sztárban sztár 2018
Vágólapra másolva!
A Sztárban sztár legújabb nyertese, Freddie hajnali háromig bulizott, de reggel már a Mokka kamerái elé állt, mesélt a műsorban szerzett tapasztalatairól.
Vágólapra másolva!

Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie a Sztárban sztár hatodik évadjának megnyerése után a Mokká-ban vendégeskedett. Mint mondta, muszáj volt nem foglalkoznia azzal, hogy a zsűri női nyertest szeretett volna látni: "Próbáltam arra koncentrálni, hogy ha már bejutottam a döntőbe, akkor az egyetlen esélyem, hogy megnyerjem a műsort, akkor jön el, amikor a zsűri szava már nem számít."

Kiderült, hogy a Sztárban sztár-ban megjelenített előadók közül Robbie Williamsszel szenvedett a legtöbbet. Főleg a dinamika miatt volt számára kevéssé komfortos a helyzet, hogy a produkció közben "szét kellett futni a színpadot", és mellette az éneklésre is figyelnie kellett.

Freddie a Sztárban sztár promóképén Forrás: TV2

A legkedvesebb produkció a Márti dala volt neki, utána Chuck Berry, de például Pavarottit is nagyon szerette, mert amikor kapta, már képesnek érezte magát rá – ha ez a feladat a második adásban jön, "szétizgulta volna". "Nagyon sok olyan dal volt, ami, ha korábban jön, akkor nem így sikerül" – vélte, a negyedik, ötödik adásnál kezdte csak érezni, hogy mit vár magától, és mit vár tőle a közönség.

"Nekem ez egy óriási kaland volt, egy önismereti tréning és túra" – összegezte az élményeit. A teljes beszélgetést meg tudja nézni alább: