Sok száz árva hiába várta műsorral Curtist

Curtis
Vágólapra másolva!
Óriási csalódást okozott az állami gondozott és halmozottan fogyatékkal élő gyerekeknek Curtis. A rapper ígérete ellenére nem ment el a rá váró, intézetben élő emberekhez.
Vágólapra másolva!

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) december 16-án majdnem 300 állami gondozásban, illetve fogyatékkal élő gyermeknek és felnőttnek vitt karácsonyra játékokat, csokoládét, tartós élelmiszereket, és bár úgy volt, hogy Kislétára, Nyírbátorba és Nyírbogátra Curtis is az orvosokkal tart, végül a rászorulóknak csalódniuk kellett, mert a rapper nem jelent meg.

"Tizenkét éve folyamatosan látogatunk és támogatunk különböző otthonokat, és az ünnepek alkalmából mindig igyekszünk kedveskedni nekik egy-egy sztárvendéggel is. Nyírbátorban és Nyírbogáton olyan gyerekek vannak, akik kis túlzással Curtisen nőttek fel, és külön őt kérték" - mesélte a Borsnak dr. Késmárky András, a DEKOM elnöke.

Forrás: Instagram / Curtis

"A titkárnőnk nagyjából egy hónappal ezelőtt személyesen Curtisszel beszélt, aki el is fogadta a felkérést, sőt az előtte lévő napokban azt üzente, hogy még izgul is, milyen lesz majd a program. Ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy szombat este a rapper Debrecenben lépett fel, így együtt indultunk volna másnap, de idáig már sajnos nem jutottunk el, hiszen telefonon nem lehetett elérni, és azóta hiába küldtük el neki írásban is a kérdéseinket, nem kaptunk magyarázatot.

Ezeknek a gyerekeknek egész évben két ünnep van, a gyereknap és a karácsony, amiket mi viszünk el számukra. Eddig mindenki meg is jelent, miután elvállalta a felkérést, de ha Curtis csak ír egy SMS-t, vagy bármilyen módon lemondja a programot, azt is el tudjuk fogadni. A legszomorúbb, hogy minden intézmény műsorral készült. Curtisnek is" - üzente Késmárky.