Ezek voltak 2018 legjobb alakításai a tévében

Benedict Cumberbatch a Patrick Melrose plakátján
Vágólapra másolva!
2018-ban rengeteg jó sorozatot láttunk, és azokban remek alakítások is megragadták a figyelmünket. Amy Adamset nem véletlenül jelölték öt Oscarra, és J. K. Simmons sem érdemtelenül kapta meg a díjat, ez a tévés munkáikból is egyértelműen kiderül. Benedict Cumberbatch és Patricia Arquette is a tehetsége legjavát nyújtotta idén, de például A szolgálólány meséjé-ben vagy a Barry-ben is láttunk nagyszerű színészeket, színésznőket. És van pár magyar is a listán!
Vágólapra másolva!

Amy Adams (Éles tárgyak)

Forrás: HBO

A csinos színésznőt nem véletlenül jelölték ötször is Oscar-díjra, első tévés főszerepében is megmutatja, hogy mire képes, simán be tudja rántani a nézőt a saját poklába. Egy traumás, alkoholista nőt játszik, akitől az öncsonkítás sem áll távol, a testét saját maga okozta hegek borítják – szembe kell azonban néznie sötét múltjával, miután újságíróként visszaküldik a szülővárosába, hogy egy gyerekgyilkosságról tudósítson.

J. K. Simmons (Képmás)

Forrás: Starz

A színészt nemcsak jelölték, de meg is kapta az Oscart – és még egy rakás másik díjat – a Whiplash-ért, idén pedig a Képmás című sci-fi sorozatban remekel. A történet két párhuzamos világban játszódik, ahol a túloldalon mindenkinek megvan a maga alteregója – így Simmons figurájának is, vagyis a színész egyszerre két szerepben lubickolhat. Hogy a dolog érdekesebb legyen, a karakterei persze teljesen eltérő jelleműek, egyikük egy vagány, magabiztos ügynök, másikuk egy pipogya irodista.

Sandra Oh (Killing Eve)

Forrás: BBC America

Amennyire jó nőnek adták el még a Kerülőutak idején, a színésznő most legalább annyira leharcolt egy középkorú titkosügynök szerepében, aki az első jelenetében halál másnaposan támolyog be az MI-5 központjába. Egyszerre nyers és érzelmes, jól eltalált karakter, aki – Jodie Comer figurájával, egy orosz bérgyilkossal együtt – minden bizonnyal nagyban hozzájárult a sorozat sikeréhez.

Keri Russell (Foglalkozásuk: amerikai)

Forrás: FX

A színésznő számára igazi jutalomjáték lehetett a Foglalkozásuk: amerikai hatodik, befejező évadja, a fináléban legalább két olyan erős jelenete is van, ahol szavak nélkül fejezi ki az érzelmeit. A szériában nyújtott alakításáért az évek során kétszer jelölték Emmy-díjra és kétszer Golden Globe-ra – utóbbiból pedig még haza is vihet egyet, hisz a díjátadó csak 2019 januárjában lesz.

Benedict Cumberbatch (Patrick Melrose)

Forrás: HBO

Szintén megkaphatja még a Golden Globe-ot, bár az Emmyt a legjobb, tévéfilmben vagy minisorozatban szereplő színészek kategóriájában elhalászta előle Darren Criss, akit szintén jelöltek Golden Globe-ra – és akit szintén méltatunk, csak épp a következő oldalon. Akárhogy is, Cumberbatch a tehetsége legjavát nyújtja a címbeli Patrickként – akit gyerekként rendszeresen megerőszakolt a saját apja –, az öt epizód alatt az érzelmek teljes skáláját eljátssza.

Lapozzon, a fele még hátravan, a következő oldalon bemutatunk még öt remek színészt!