Jóbarátok-kulisszatitkok: egy világsztár, aki többször nemet mondott

Jóbarátok
Vágólapra másolva!
1994. szeptember 22-én startolt a Jóbarátok, minden idők talán legnépszerűbb szituációs komédiája, amelyet ma is százezrek néznek újra és újra. Pár kevéssé ismert sztorival emlékezünk a tíz évadot megélt komédia indulásának 25. évfordulójára, amely világsztárt csinált alig ismert szereplőiből. Cikksorozat, 3. rész.
Vágólapra másolva!

Az már kiderült, hogy mi lett azzal az idősebb rendőrrel, aki életmódtanácsokat osztogatott volna minden részben a fiataloknak (erről itt írtunk), és azt is megtudhattuk, kivel járt volna Joey éveken át, és az is, miféle figura lett volna az eredeti tervek szerint (erről itt olvashat). De hogy alakult a főcím zenéje?

Minden rajongó szíve megdobban, ha hallja a sorozat zenéjét, vidám, pörgő dal a barátságról, sok kellemes emléket ébreszt a tévézőben. Azonban nem az I'll Be There for You volt az első befutó a Rembrandts együttestől, hanem egy másik banda és egy másik nóta.

Sokáig az R.E.M. zenéje tetszett a készítőknek, de Michael Stipe mindig nemet mondott. Többször megkörnyékezték, de udvariasan kitért a kérés elől, pedig a Shiny Happy People volt eredetileg a pilot zenéje. Ez a dal 36 milliónál jár a YouTube-on, és erősen túljátszott volt egy időben a rádiókban: mennyire unnánk már, ha még a Jóbarátok sikere is rátett volna egy lapáttal? Itt az R.E.M.-dal.

Az I'll Be There for You létrejötténél viszont már ott bábáskodott a Friends két producere, David Crane és Marta Kauffman is. 1995 májusában jött ki nagylemezen és kislemezen, Kanadában öt héten át volt listavezető, az USA-ban a Billboard Hot 100 listáján 17. lett. Nincs is más hátra, mint meghallgatni:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!