Magyar sztárok, akik nyíltan vállalták drogfüggőségüket

Széki Attila Curtis, Kucsera Gábor, Szabó Győző, Bérczesi Róbert
Vágólapra másolva!
Curtis nyíltan vállalta, hogy egyedül képtelen leküzdeni függőségét, és még a héten befekszik egy rehabilitációs központba, hogy szakemberek segítség a leszokásban. A rajongók kiállnak a rapper mellett, és biztatják, azt pedig többen kiemelték, hogy büszkék rá, amiért be tudta ismerni függőségét. Nem Curtis az egyetlen a magyar sztárvilágban, aki függőségéről beszél, többek közt Kucsera Gábor, Kiss Tibi, Szabó Győző és Stohl András is felvállalta, hogy fogyasztott drogokat.
Vágólapra másolva!

Curtis

Tavaly nyáron Majka árulta el a nyilvánosság előtt, hogy zenésztársának komoly drogproblémái vannak, ezért megszakítja vele a közös munkát. Curtis korábban az önéletrajzi könyvében is részletesen mesélt arról, hogy először egy haverja autójában szívott kokaint.

"Azt sem tudtam, hogy kell csinálni, de ő megmutatta. (...) Ekkor még nem sejtettem, hogy ebből bajom lehet, hogy ez túl jó. Még föl sem fogtam, mi történt. Gondoltam, belefér, ugyanolyan, mintha bulizás közben beb*sznék. De sajnos tényleg nagyon bejött.

Akkor tényleg nem tűnik fel az embernek, csak később. Ráadásul másnap szarul sem voltam tőle, itt nincs olyan, hogy fáj a fejed vagy ég a beled, mint egy beb*szás után" - írta.

A rapper két éve januárban villanyoszlopnak ütközött, a szervezetében pedig drogot is találtak, és 2014 augusztusában exe, Bettina beszélt arról, hogy Curtis megverte. Akkor a rapper azt írta, hogy ő is elítéli, amit tett, és sajnálja, de emberből van, és hibázott.

Forrás: Instagram / Curtis

"Mikor a balesetet csináltam és cuccoztam, akkor nekem – ahogy a dalban is – kellett egy nagy pofon. Ez volt az a pont, amikor megéreztem, hogy elveszíthetek mindent. Majkát mint barátot, az egzisztenciámat és a munkámat, amit szeretek (...) Járok pszichológushoz, és arra jutottunk, hogy azért drogoztam, mert ugyanazt kerestem a hétköznapokban, mint a színpadon. Amikor nem voltam a színpadon, unatkoztam. Kerestem valamit, hogy azt érezzem, azt az adrenalint, mint amikor a színpadon zenélünk" - mesélte korábban.

Az elmúlt fél évben többször tűnt úgy, hogy jól van, majd sorra mondta le fellépéseit, sokszor várták hiába a rajongók - végül ő maga jelentette be közösségi oldalán, hogy elvonóra megy, segítséget kér a leszokáshoz - a bejegyzést itt találja.

Szabó Győző

Tíz éven át élt a drogok bűvöletében Szabó Győző, akinek nemcsak karrierje, de az élete is majdnem ráment a függőségre. A színész egy könyvben foglalta össze életének ezt a szakaszát, melyben őszinteséggel és olykor ijesztő részletességgel ír arról, hogyan darálta be először a fű, majd az ópiátok, és végül a heroin.

"Többször próbáltam letenni, aztán jött az elvonókúra, e nélkül nem sok esélyt adtam volna magamnak. Ha akkor nincs a doktor úr, akit a könyvemben csak Morpheusnak nevezek, és nem vágnak be a hetes pszichiátriára – mert tegyük hozzá, nem magamtól mentem –, akkor már valószínűleg nem élnék" - mesélte 2012-ben.

Forrás: Schumy Csaba

"Az ember sokszor le akar állni, de ez nagyon nehéz, főleg úgy, ha nincsen motivációd. Számomra a Valami Amerika forgatókönyve és a felkérés elég erős motiváció volt, nem beszélve arról, hogy

a színházból kirúgtak volna, a családom elhagyott volna, gyakorlatilag az egész életem szétesett volna, így szó szerint és képletesen is, ha életben akartam maradni, nem is volt más választásom. Más kérdés, hogy ezzel együtt a poklok poklát jártam meg, mert lejönni a drogokról borzasztó nehéz, a fizikai és pszichés elvonásokat is beleértve" - árulta el a Life.hu-nak.

Lapozzon, nézze meg a többi magyar sztárt is!