Pataki Zita még utoljára belevág a lombikprogramba

Utazás a lelked körül: Pataki Zita őszinte vallomása
Vágólapra másolva!
Nyolc sikertelen lombikbaba-beültetés után a 45 éves időjós és férje újra részt szeretnének venni a programon. Utoljára több mint két éve próbálkoztak a módszerrel, de nem adják fel: szülők szeretnének lenni. 
Vágólapra másolva!

Pataki Zita és férje, Szárnyas Attila többévnyi küzdelem után beletörődött, hogy nem lehet gyerekük. Ez a pont 2017 szeptemberében jött el a pár életében. Akkor azt mondták, nem próbálkoznak többet - idézte fel a Bors.

Most azonban meglepő hírrel álltak elő, Az utolsó lombik címmel

vlogot indítanak, amely arról szól, hogyan vágnak neki kilencedjére is a lombikbaba programnak.

A pár így szeretne segíteni azoknak, akik hozzájuk hasonlóan küzdenek azért, hogy gyerekük legyen.

Még utoljára megpróbálják Forrás: Facebook/Pataki Zita Hivatalos

"Sok minden kellett ehhez" – magyarázza döntésüket Pataki Zita a Borsnak. "Például az a rengeteg pozitív üzenet, amit kaptam ismerőstől, ismeretlentől. Legnagyobb hatással rám Almási Tamás dokumentumfilmje, a Sejtjeink voltak, ami lombikos párok életét követte nyomon. Leültettem a férjemet, és kértem, hogy nézze meg. Végignézte, és azt mondta, érzi, hogy mit szeretnék, és benne van.

Az oldal csak szerda déltől lesz nyilvános, és rögtön dupla epizóddal kezdenek.

"Elmondok a filmben mindent. Boldog vagyok, újult erővel vágtam bele. Olyan vagyok, mint a főnixmadár, aki hamvaiból új életre kelt. Ahhoz az orvoshoz, dr. Fülöp István nőgyógyászhoz mentem, aki először műtött endometriózissal. Tudom, nála otthon lesz a lelkem. Az elsőben is benne volt, hogy nem sikerül, ebben is benne van. De át tudom adni, bele tudom élni magam a sikerbe. Remélem, velem együtt fognak izgulni."