Ezeknél a magyar sztároknál jön kisbaba 2019-ben

Ezeket a magyar sztárbabákat várjuk 2019-ben
Vágólapra másolva!
2018-ban sok kisbaba érkezett a magyar sztárvilágba, őket itt nézheti meg, de 2019 elején is több híresség várja gyermeke érkezését. Kiss Ramóna kisfia, Noé, a napokban születik, de hamarosan világra jön Tücsi kislánya is. Lilu és Cooky párja a második gyereket várja, Valkó Eszter pedig sok sikertelen próbálkozás után esett teherbe, férjével első gyerekük érkezését várják. Nézze meg, mely sztárok várnak babát az év elején!
Vágólapra másolva!

Kiss Ramóna

Tavaly nyáron jelentette be Kiss Ramóna, hogy párjával, Lékai Mátéval kisbabát várnak, azóta pedig több részletet is elárult a követőknek a kicsiről. A műsorvezetőnek már óriási a hasa, hamarosan világra jön kisfia, aki a Noé nevet kapja.

Tücsi

Első gyerekével várandós Aryee Claudia Dedei, azaz Tücsi is, aki szintén közösségi oldalain tudatta, hogy jégkorongozó párjával, Sofron Istvánnal kisbabát várnak.

A páros nagyon boldog, a bejelentéssel párhuzamosan elindították "ATYAÉG, SZÜLŐK LESZÜNK!" című vlogsorozatukat a YouTube-on, a 0. részben viszont a modell elmesélte, hogy egyszer már volt terhes, de akkor a 9. héten elvetélt.

Most a hetedik hónapban jár, növekvő hasát pedig meztelenül is megmutatta a követőknek:

Lilu

A 42 éves műsorvezető novemberben hatalmas örömhírt osztott meg a közösségi oldalain: újra kisbabát vár. "Sokadszorra futok neki, hogy mit is írjak most, de az érzésekről nagyon nehéz beszélni, különösen, ha ekkora a boldogság... újra babát várunk" - írta oldalán, és megmutatta, hogy gömbölyödik a hasa.

Azóta az is kiderült, hogy továbbra is egyedüli nő marad a családjukban, másodszor is kisfiú érkezik hozzájuk.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!