Véget ért a magyar-román az Exatlonban, brutális meccs volt

Vágólapra másolva!
Ezen az adásnapon a Bajnokok nem a Kihívók ellen küzdöttek, hanem egy csapatba kerülve a szintén Dominikán Exatlont forgató románok ellen kellett bizonyítaniuk. Mindenki mindent beleadott, végig szoros és izgalmas volt a meccs.
Vágólapra másolva!

Nagyon kellett az elején Bán Norbi megnyugtató győzelme, és legalább ennyire, hogy Gelencsér Timi is simán legyőzze román kézilabdás ellenfelét. Dombi Rudolf jött harmadiknak, ő is hozta a pontot, de csak nagyon kevésen múlott, 3-0 lett ezzel. Eztán súlyos sérülést mutattak, az egyik román lány lába bánta a mozdulatot, hordágyra tették, nagy fájdalmakat élt át.

Forrás: Origo

Feljöttek a románok, sőt, a vezetést is átvették, 4-3-ra mentek. Hiába voltak rendre gyorsabbak a magyarok, a végén, a dobófeladatnál nem volt szerencséjük, és nem is céloztak pontosan. Ez amúgy az Exatlon összes pályájára igaz volt: hiába szedett össze tíz méter vagy húsz másodperc előnyt valaki, ha a végén a dobásnál (csúsztatásnál, lökésnél) pontatlan, akkor elvitte a fene a nagy előnyt.

Forrás: Origo

Még jó, hogy Szabó-Thomka Hanna hozta a meccsét, mert utána Kása András – aki korábban ragyogóan teljesített – veszített. Gelencsér Timi azonban ellenállhatatlan volt, diadalmaskodott, ezzel 5-5 lett. Rövidre rá Görgey Petra is ragyogóan ment végig a pályán, a dobásnál sem remegett meg a keze, nyert is.

Forrás: Origo
Forrás: Origo
Forrás: Origo

Az élet a legnagyobb rendező, tartja a mondás, és ez bebizonyosodott újfent, 8-8-as állásnál, amikor már csak 2 pont kellett a győzelemhez. Bán Norbi megint ment egy kört, a legvégén ugyanabban a pillanatban találta el a célt, mint sárga mezbe bújt ellenfele.

Feszült percek jöttek, vissza kellett nézni videón a helyszínen, lassítva, megállítva a képet. Még így is tűnt, hogy ugyanabban a tizedmásodpercben vitték be a találatot, de végül mégiscsak a magyaroké lett a pont. Mivel a román riválisok nem protestáltak, pedig nyilván megnézték sokszor, 9-8 lett ide.

Forrás: Origo

A legvégén Palik László ordibálva ünnepelt a dominikai pálmák alatt: Salander Dorina ellentmondást nem tűrően rohant végig a pályán, szenzációsan ment, a végén sem bizonytalankodott, jól célzott, nyert, ezzel 10-8 lett a vége... ide.

Forrás: Origo
Forrás: Origo
Forrás: Origo