A magyar kultúra nyomait keresi Afrikában két magyar fiatal

Hungarikumokkal a világ körül
Vágólapra másolva!
Korábban is írtunk a világ magyarságát, a Kárpát-medencén kívül található kulturális értékeinket újra felfedező műsorról, a Hungarikumokkal a világ körülről. A stáb idén Afrikába utazott, és Johannesburgtól, Kenyáig járták be a Fekete-kontinenst. A közel két hónap alatt megtalálták idősebb Wass Albert sírját, Dél-Afrika magyarjait, Teleki Sámuel nyomvonalát a Kilimandzsárón, és persze még nagyon sok mindent - a stágtagok meséltek élményeikről.
Vágólapra másolva!

Ahogy tavaly, úgy idén is nyolc részben mesélik el az alkotók a nézőknek a látottakat, idén pedig a SuperTV2-ről a TV2 képernyőjére költözött a műsor.

"Tudtuk, hogy tél lesz, hiszen a déli féltekén ugye épp fordítva van, mint itthon, de azért a Kalahári sivatagban nem számítottunk 0 fokra. Vagy a Namib-sivatagban esőre" - mondta Szász Kamilla műsorvezető, aki teljesen új még a tévé világában, de a stábtagok szerint szemrebbenés nélkül forgatott 4 fiúval 2 hónapon keresztül, miközben megmászták a Kilimandzsárót, merültek jéghideg vízbe cápák közé, vagy lettek „komptöröttek" a Ruvuma-folyón egy fél napra az afrikai tűző napon.

Forrás: Hungarikumokkal a világ körül

"A dél-afrikai magyarok felkészítettek minket azért arra, hogy Afrika nem olyan, mint az Oroszlánkirályban, de azt hittük túloznak. Hogy mennyire? Leszámítva egy-egy páviáncsapatot és zsiráfot, Dél-Afrikában nem is láttunk állatot. A hidegről meg nem is mondok semmit, csak nézzétek majd Kamillát a harmadik rész elején" - egészítette ki Kamillát Kurucz Dániel, akit már az első évadból is ismerhetnek a nézők.

Forrás: Hungarikumokkal a világ körül

Elárulták, hogy mindennek ellenére Namíbia volt a stáb egyik kedvence, hiszen a világ második legritkábban lakott országában olyan a nyugalom, amit itthon csak ritkán tapasztalni. Nem beszélve a földöntúli tájakról.

"Összenéztünk néha, és mintha a Holdon jártunk volna, nem is Afrikában. Azt hiszem a harmadik rész ezt elég jól át is fogja adni, de elöljáróban fontos elmondani, hogy Namíbia tényleg megér egy misét. Például Kolmanskopban találkoztunk először azzal a jelenséggel, hogy hiába a ragyogó napsütés és a homokdűnék, még síkabátban is vacogtunk. De ez sem vette el a kedvünket attól, hogy az utolsó szegletig körbejárjuk a halott várost, aztán Lüderitzet a sivatag és az óceán közé szorult német kisvároskát" - mesélték.

Forrás: Hungarikumokkal a világ körül

Bár Kamilla és Dani nem akart sokat elárulni a harmadik részből, annyit még elmondtak, hogy sikerült a helyi magyaroknak köszönhetően Afrika legjobb almás pitéjét megtalálni., illetve Afrika egyik legnevesebb geológusát, aki történetesen magyar.

A harmadik részt szombat 12.35-től tekinthetik majd meg a TV2-n, és a www.hungarikumokkal.com honlapon mindegyik részt megtalálható.