Sáfrány Emese Aleska sírva adta fel az Exatlont, bukja a 20 milliót

Vágólapra másolva!
Nem ment neki a verseny, visszalépett a küzdelmektől, nem az övé lesz a 20 millió forint.
Vágólapra másolva!

„Nem érzem jól magam. Nem az én játékom, ki merem mondani, hogy nem megy nekem minden. Látom azt, milyenek ez erőviszonyok, és látom, hogy a csapatom mennyire jól működik együtt. Látom, hogy hátráltatom őket. Szeretnék visszalépni a játéktól. Nem feladom, büszkén távozom. Visszalépek, mert érzem a csapatomon, hogy nekik ez segítség lesz” – közölte a február 12-i adásban Palik László kérdésére, majd elpityeredett.

Forrás: TV2

„Köszönöm a bizalmat. Örülök ennek a néhány napnak is. A döntésem végleges” – tette hozzá Sáfrány Emese, aki nagyon sok csatát veszített el, talán csak egyszer nyert, a már kipottyant Szidónia ellen. Objektív okai is voltak annak, hogy a légtornász lány nem brillírozott: alacsony, könnyű teremtés, itt pedig sok feladathoz dinamizmus, erő, komoly elszántság is kell.

Dombi Rudolf, a Bajnokok csapatkapitánya szerint a lány érkezése óta voltak „szelek, viharok”.

Forrás: TV2

„Megtapasztalta az Exatlont. Helyén kezelte ezt az egészet, így erősít minket, és ez nehéz döntés lehetett” – magyarázta. A piros csapat nem nagyon marasztalta tehát az egykori Aleskát: légi akrobatikában lehet ügyes, hajlékony, de tényleg nem ment jól neki ezeken a kemény pályákon.

Volt még bőven esemény ezen a napon. Olyan még nem volt a TV2 sportos valóságshow-jában, hogy valaki veréssel fenyegesse meg a másik csapat egy tagját. Máig. Erről a csúnya konfliktusról itt olvashat.