Van kedvenc játékosa? El lehet mondani?

A szerepemből fakadóan nekem nem lehet, és nincs is kedvencem. Ha valaki erre a munkára adja a fejét, amit én végzek, akkor ezzel jobb, ha a legelején leszámol. Én ezt megtettem több mint harminc évvel ezelőtt. Ez nekünk pirossal van kiírva a fejünkbe, hogy tilos. Nem lehetünk még titkon sem részrehajlók, hisz azzal a nézők érzéseit sértenénk, és az nem lenne tisztességes. Ezzel együtt én az Exatlon atlétáit kivétel nélkül nagyon, de nagyon megszerettem. Óriási teljesítmény az, amit ők nap nap után letesznek az asztalra itt a szemem láttára. Kivétel nélkül komoly sportolónak és felkészült harcosnak tartom őket.

Forrás: TV2

Mi volt eddig a legviccesebb pillanat?

Amikor még januárban, a születésnapomon a Bajnokok és Kihívók egyesített csapata, ahogy befejeztük az aznapi műsor felvételét, és én már indultam volna haza, megragadtak, mint egy rongylabdát felkaptak, és befutottak velem az óceánba... úgy, ahogy voltam, bakancsban, mindenben, majd amikor már jó mélyen bent jártunk, akkor „elejtettek”. Amikor pedig újra felértem a víz felszínére, akkor már azt hallottam, hogy énekelik nekem a „Boldog születésnapot....”

Forrás: TV2

És mi volt eddig a legdrámaibb pillanat?

Rengeteg olyan pillanatot éltem itt meg, ami mélyen megérintett, de ha ezek közül ki kell emelnem valamelyiket, akkor automatikusan kettő jut az eszembe. Az első Bereczki Krisztián testépítő világbajnokunk búcsúja a párbaj után, ahol egy szoros csatában alulmaradt Fodor Rajmund ellenében. Ez a minden szempontból hatalmas férfi és az ő könnyei a csata után most már mindig velem maradnak. A másik pedig életem talán legmegindítóbb, sportban látott pillanata volt, amikor Petra és Dorka, két barát kényszerült egy, a versenyben maradást eldöntő párbajra egymás ellen. A győzelem pillanatában a győztes Dorka összerogyva zokogott, miközben a vesztes Petra odaugrott, letérdelt mögé, átölelte és egy földöntúli mosoly volt az arcán. Ott és akkor a győztes sírt, a vesztes nevetett.