Különleges világrekordról készült az Oscar-jelölt film

2019.02.22. 13:27

Alex Honnold neve valószínűleg nem sokat mond azoknak, akik nem érdeklődnek különösebben a hegymászás iránt, elképesztő teljesítményére azonban a laikusok is felkaphatják a fejüket, hisz az amerikai srác biztosítókötél nélkül mászott meg egy 900 méteres, majdnem függőleges gránitfalat. Az egyedülálló vállalkozásról készítette a National Geographic a Free Solo – Mászókötél nélkül című dokumentumfilmet, amely idén az Oscar-díjért is versenyez, és amelyet a főszereplő és az alkotók társaságában láttam nemrég Londonban.

El Capitan, vagyis A Kapitány. Ez a neve a 900 méteres, majdnem függőleges falú gránittömbnek, amely a Yosemite Nemzeti Parkban mered örök kihívásként a mindenkori hegymászók fölé. Először 1958-ban mászta meg Warren Harding és csapata: nekik még 47 napba telt meghódítani a sziklát, 2017. június 3-án Alex Honnold már kevesebb mint 4 óra alatt ért fel a csúcsra – ráadásul biztosítókötél nélkül, ahogy addig még senki.

Alex Honnold az El Capitan falánForrás: National Geographic

A különleges, világrekordot jelentő mászásról – és az embert próbáló, több éven át tartó felkészülésről – egy dokumentumfilm is készült Free Solo – Mászókötél nélkül címmel, ennek is drukkolhatunk az idei Oscar-gálán a dokumentumfilmek kategóriájában.

A királyi család is kíváncsi volt a kezére

A National Geographic a londoni Soho Hotel vetítőtermében mutatta be a Free Solo-t pár újságírónak, a vetítés után a főszereplő Honnold és a filmet készítő házaspár, Jimmy Chin és Elizabeth Chai Vasarhelyi is megjelent a színpadon.

Nagy napjuk volt, hisz előző este nyerték meg a brit filmakadémia, a BAFTA díját a legjobb dokumentumfilmért, Honnold alig fél órája kelt fel a hajnalig tartó ünneplés után. Új még neki az egész felhajtás, meglepve mesélte, hogy a fogadáson a brit királyi család egyik tagja is odament hozzá, hogy hadd nézze meg a kezét, amivel végrehajtotta nem mindennapi tettét – miközben Chai Vasarhelyi a szintén ott ünneplő Bradley Cooperről áradozott egy sort.

Balról jobbra: Alex Honnold, Shannon Dill producer, Elizabeth Chai Vasarhelyi, Jimmy Chin és Evan Hayes producer a BAFTA-díjakkalForrás: AFP/Ben Stansall

Természetes, hogy a film mellett nagy figyelmet keltett annak „tárgya”, mármint Honnold is, hisz elképesztő teljesítményt vitt véghez, felszerelés nélkül – csupán egy zacskó magnéziumporral – mászott meg egy majdnem egy kilométeres, függőleges sziklafalat. Tökéletesnek kellett lennie, hisz elég lett volna egyetlen rossz mozdulat, hogy a halálba zuhanjon. Miért vállalta az óriási veszélyt? Mi hajtotta?

Nem félelmetesebb, mint idegenekkel beszélgetni

„Számomra kevésbé félelmetes kötél nélkül sziklát mászni, mint beszélgetést kezdeményezni egy vadidegennel” – mondta nevetve Honnold, aki azért milliméterre pontosan kiszámított mindent a mászás előtt, éveket készült, kötéllel számtalanszor megmászta már az El Capitant, egyszer pedig vissza is fordult, amikor megpróbálta felszerelés nélkül.

Honnold a csúcsonForrás: National Geographic

Chin és Chai Vasarhelyi számára is fontosabb volt Honnold biztonsága, mint hogy mi sül ki a filmből – egyébként is már az előtt elkezdtek forgatni róla egy portrét, hogy előállt volna a mászás ötletével. Végül persze a rekordkísérlet került a produkció középpontjába, de amúgy is 700 órányi nyersanyaguk volt, akkor is össze lehetett volna belőle rakni valamit – még ha nem is ilyen izgalmasat –, ha Honnold végül eláll a veszélyes vállalkozástól.

Jimmy Chin és Elizabeth Chai Vasarhelyi a forgatási helyszínenForrás: National Geographic

„Ez az egész Alex választása volt, ő pedig együtt tudott élni a kockázattal – így a stábnak is el kellett fogadnia a gondolatot, hogy esetleg meghal a mászás közben” – magyarázta Chin. Honnold arról beszélt még, hogy nem érez magában jelentősebb változást az után sem, hogy végigcsinálta a tervet, Chai Vasarhelyi szerint is inkább az változtatta meg, hogy lett egy stabil kapcsolata – ami eredetileg szintén nem volt a film része, a lány úgyszólván forgatás közben csöppent a hegymászó életébe, és szolgált végül egy vaskos mellékszállal az alkotóknak.

Azt is berántja, akit nem érdekel a mászás

A Free Solo-t egyébként teljesen megérdemelten jelölték Oscarra, hisz igen hatásos film, azok számára is szórakoztató tud lenni, akiket a hegymászás minden formája hidegen hagy. A téma iránt érdeklődők bizonyára még inkább lenyűgözve figyelik Honnold teljesítményét, az azonban a laikusok számára is világos, hogy emberfeletti, amit csinál – ráadásul végig lehet izgulhatni azon, hogy le ne zuhanjon, még ha pontosan tudjuk is, hogy felért a csúcsra, hisz egyrészt ott ül a teremben, másrészt a film is úgy kezdődik.

Akár egy elképesztő emberi teljesítmény dokumentációjaként, akár egy izgalmas thrillerként tekintünk a filmre, Honnold szerethető figurája mindenképp elviszi a produkciót, különcsége, abszurd gondolkodásmódja mellett nem lehet mosoly nélkül elmenni – miközben a benne rejlő erőt csakis csodálni lehet.

A Free Solo – Mászókötél nélkül itthon nem kerül moziba, a National Geographicon debütál március 17-én 22 órakor. Alex Honnolddal és a film készítőivel interjút is készítettem Londonban, ezeket később közöljük az Origón.