Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Elizabeth Chai Vasarhelyi magyar apától és hongkongi anyától született New Yorkban, édesapja, Vásárhelyi Miklós ott főiskolai professzor. A rendezőnő 2003 óta készít dokumentumfilmeket, és már első munkájával, a koszovói háborút dokumentáló A Normal Life-fal elnyerte a Tribeca filmfesztivál díját.
Későbbi projektjeivel is rengeteg díjat begyűjtött, a férjével, Jimmy Chinnel közösen készített Meru már a szűkebb Oscar-listára is felkerült, a napokban pedig megkapták az Oscar-díjat is a Free Soló-ért. A film Alex Honnold elképesztő teljesítményét mutatja be, főhőse az a férfi, aki 2017-ben elsőként mászott meg biztosítókötél nélkül egy 900 méteres, majdnem függőleges falú gránittömböt, az El Capitant.
A főszereplőjük bármikor meghalhatott volna, mennyivel volt így feszültebb a forgatás, mint egy átlagos filmnél?
Jimmy Chin: A feszültség végig igen nagy volt, hisz akárcsak Alex, mi sem véthettünk egyetlen hibát sem a falon – nemcsak saját magunkra kellett vigyáznunk, de arra is, hogy semmivel se zavarjuk meg Alexet a koncentrálásban.
Elizabeth Chai Vasarhelyi: Volt azonban csaknem két évünk ennek elfogadására, gyakran összedugtuk a fejünket, átrágtuk minden aspektusát ennek a kérdésnek. Ugyanakkor az elsődleges szempont Alex biztonsága volt – ha ő bármikor azt mondta volna, hogy kellemetlenül, netán veszélyben érzi magát a kamerák kereszttüzében, azonnal leálltunk volna.
Befejezték volna a filmet, ha Alex a mászás során lezuhan és meghal?
E. C. V.: Három forgatókönyv volt: sikerül Alex terve, és felér rendben; keményen dolgozik, gyakorol, de végül belátja, hogy túl veszélyes a dolog, és visszavonulót fúj; illetve valamilyen más ok miatt hiúsul meg a vállalkozás, például jön egy földrengés, vagy Alex szívrohamot kap.
A film egy bizonyos szempontból mindhárom esetben ugyanolyan lett volna,
egyfajta tisztelgés Alex előtt, az élet iránti szenvedélye előtt. Azt akartuk bemutatni, hogy egy férfi mennyire keményen dolgozik az álmáért, sokáig mi sem hittük el, hogy meg is csinálja – vagyis mindig inkább a folyamat, és nem az eredmény bemutatása volt a lényeg.
Támadt bármilyen etikai aggályuk a forgatás során?
E. C. V.: A legfontosabb etikai kérdés az volt, hogy milyen hatással lesz a stáb munkája Alexre. Hogy nem tesszük-e ki nagyobb veszélynek azáltal, hogy felvesszük a mászás közben. Ennek érdekében igyekeztünk a legjobb szakembereket és a legjobb felszerelést alkalmazni, és persze mentálisan is felkészülni a helyzetre.
Megfordult valaha a fejükben, hogy leállnak az egésszel?
E. C. V.: Soha. Mármint naponta legalább háromszor feladtuk, de komolyan sosem gondoltuk, hogy abba kéne hagynunk.
J. C.: Végig akartuk csinálni, amit elkezdtünk. Igazából fél évig csak beszéltünk arról, hogy le kéne forgatni a filmet, megvitattuk minden szempontból, pro és kontra – ráadásul nemcsak egymás között, hanem olyan emberekkel is, akikre felnézünk, akik valamilyen szinten a mentoraink. Mire eldöntöttük, hogy belevágunk a filmbe, már annyira elkötelezettek voltunk a téma iránt, hogy eszünkbe sem jutott elengedni.
Mennyi nyersanyagot forgattak a filmhez?
E. C. V.: 700 órányi anyagunk volt, de ez csak elsőre tűnik soknak, hisz egyrészt két évig forgattunk, másrészt több jelenet több kameraállásból is megvolt, magát a mászást például négy kamerával vettük fel.
Tudnak mondani olyan emlékezetes sztorit, ami végül nem került bele a filmbe?
E. C. V.: A legviccesebb részek mindenképp belekerültek, benne van a hegymászó az unikornisjelmezben, akivel Alex felfelé találkozott véletlenül; benne van, ahogy Alex a barátnőjével próbálta berendezni a házukat, és bénázott a hűtővásárlással, hisz előtte egy kisbuszban élt; és benne van az is, ahogy lábasból, közvetlenül a gáztűzhelyről issza a kávét.
J. C.: Nem kimondottan vicces sztori, viszont sokat elmond Alexről, hogy amikor pár napra leálltunk a filmezéssel, direkt kértük, hogy ne csináljon addig semmi rendkívülit, amiről lemaradnánk. Elutaztunk, majd amikor visszajöttünk, megkérdeztük, hogy mivel töltötte az idejét, ő pedig
azt mondta, tartott egy kis pihenőt – majd felsorolt vagy öt hegyet a Yosemite Nemzeti Parkból, amiket mintegy pihenésképpen mászott meg.
Más hegymászónak egy életbe kerül egy ilyen teljesítmény, ő pedig lazán megcsinálta egy nap alatt.
Jimmy, ön is hegymászó, önt személyesen mi vonzza a legjobban a mászásban?
J. C.: Több dolog miatt fontos nekem. Inspirál, értelmet és célt ad, az életem legerősebb pillanatait a mászásnak köszönhetem. Sok emberi kapcsolatra, szoros kötelékre is találtam a hegyekben, de természetesen a bensőmnek is jót tesz egy-egy túra, valahogy kitisztulnak odafent a gondolataim, tisztábban látom az életemet. Sokkal egyszerűbbek is a dolgok, az ember pedig jobban megismeri önmagát, hisz a tetteinek azonnali következményei lehetnek.
Mit gondolnak, Alexet mi teszi olyan különlegessé?
E. C. V.: Elképesztő eltökéltség van benne, bármire képes, hogy elérje a céljait. Hihetetlenül keményen tud dolgozni, edzeni, haladni az elképzelése felé. De ami igazán megkülönbözteti a többiektől, az a lelki egyensúlya, a mentális ereje.
J. C.: Emellett kivételesen intelligens is – és ezt nem csak én mondom, tesztelték őt ebből a szempontból, irtó magas az IQ-ja. A mászásnál ez segít neki mérlegelni, pontosítani, emiatt tudja tökéletesen felmérni a kockázatot.
Vannak igen bensőséges pillanatok is a filmben, Alex barátnőjének, Sanninak semmi aggálya nem volt?
E. C. V.: Már forgattuk a filmet Alexről, amikor összeismerkedett a lánnyal, Sanni úgyszólván belecsöppent a munkálatokba. Mindkettejük számára elég fontos volt a kapcsolat ahhoz, hogy ne tegyék félre a film miatt, Sanni pedig vállalta, hogy akkor ő is benne lesz – ami miatt igazán csodálom, hisz valóban
voltak intim pillanataik, amikor mi is jelen voltunk, gyakorlatilag a kamerák előtt estek szerelembe.
Elképesztő közöttük a kémia, amivel nagy szerencsénk volt, hisz egy dokumentumfilmnek mindig jót tesz, ha izgalmasan alakul a valóság. Ráadásul egy másik vetületét is jobban meg tudtuk mutatni a vállalkozásnak, hogy mennyire aggódnak Alexért a szerettei.
Ön is hegymászó felesége, annak idején hogyan viszonyult a helyzethez?
E. C. V.: Annak idején háborús zónákban is forgattam dokumentumfilmeket, pontosan meg tudtam érteni, hogy valaki nagy kockázatot vállal olyasvalamiért, amiben hisz. Soha nem is kértem Jimmytől, hogy változzon meg miattam, most azonban már más a helyzet, hisz vannak gyerekeink is, nem veszem olyan könnyedén a dolgokat – de megbízom benne, tudom, hogy jó döntéseket hoz, és nem sodorja magát feleslegesen veszélybe.
A következő projektjük miről vagy kiről fog szólni?
J. C.: Egy házaspárról, Kris és Doug Tompkinsról, akiknek a munkáját csodálattal figyeltük annak idején. Sajnos Doug már nem él, de a feleségével együtt rengeteget tett a Földért, a Dél-Amerikában, főleg Patagóniában véghezvitt természetvédő munkájuknak globális hatása is volt, van. Nem mellesleg igen izgalmas volt a közös életük, és egy nagyszerű szerelmi történet is az övék.
E. C. V.: Doug már négy éve meghalt, Kris lassan hetven lesz, most kell még elkapni a sztorijukat ahhoz, hogy hitelesen el tudjuk mesélni – márpedig el kell mesélni, a világnak tudnia kell a hozzájuk hasonló, nagy formátumú emberekről.
A Free Solo – Mászókötél nélkül itthon nem kerül moziba, a National Geographicon debütál március 17-én 22 órakor. A filmről és londoni bemutatójáról itt írtunk bővebben, a főszereplővel, Alex Honnolddal készült interjúnkat pedig itt olvashatja.
