Rengeteg kábítószer miatt tűnt el Hannah Montana

Vágólapra másolva!
Miley Cyrus nem először beszélt kábítószeres időszakáról.
Vágólapra másolva!

Hannah Montana a magyar szülőknek is ismerős lehet, egy időben az alsós kislányok rendszeresen vásároltattak a sorozatsztár arcképével, nevével díszített iskolatáskát, tolltartót, pólót, mappát és ki tudja, még mi mindent. Sikerei csúcsán véget is ért a sorozat a Disney csatornán, az űrt pár évvel később Violetta igyekezett betölteni.

Forrás: Disney

Miley Cyrus újra beszélt kábítószeres időszakáról, egy műsorban bevallotta, hogy a sok drog miatt lett vége. 2017-ben azzal hencegett, hogy három hete nem szívott már füvet, és ez a leghosszabb idő, amit marihuána nélkül töltött. Később bevallotta, hogy újra rákapott, de állítja, hogy ha dolgoznia kell, akkor nem fogyaszt tudatmódosító szereket.