Kiderült Curtis születendő gyerekének neme

Curtis menyasszonya alkoholt fogyaszthatott a baleset előtt
Curtis menyasszonya, Kriszti
Vágólapra másolva!
A TV-n bemutatott Tiszta lappal című dokumentumfilmből kiderült, hogy a drogelvonóról nemrég kijött Curtisnek kisfia lesz.
Vágólapra másolva!

A napokban derült ki, hogy a rapper menyasszonya kisbabát vár, erről így beszélt: „Amikor megtudtam, hogy apa leszek, csodálatos érzés volt, de nagyon haragudtam is magamra. Éppen amiatt, hogy egy ilyen helyzetben kell megtudnom. Az első gyerekem születik majd meg attól a nőtől, akit az életemnél jobban szeretek, soha nem szerettem így senkit, és én éppen egy rehabilitációs kezelésen veszek részt.”

A TV2 az elvonóról kijött Curtist kamerával követte az első napon, a dokumentumfilmből pedig többek közt az is kiderült, hogy kisfiú érkezik majd hozzájuk a nyáron. Facebook-oldalán már meg is osztott egy ultrahangképet a kicsiről: