Gryllus Dorka: Házastársként tekintünk egymásra

Vágólapra másolva!
Simon Kornéllal kilenc éve van együtt, tavaly közösen forgatták az Ízig-vérig című sorozatot, amelyet hétfő este mutat be a Viasat3. Mivel válás utáni párt alakítanak, nem mindig együtt forgattak, felváltva tudtak lenni a kisfiukkal is. Gryllus Dorka örül, hogy egyre több a jó magyar sorozat, és bízik benne, hogy ennek a vidéken játszódó szériának is lesz folytatása.
Vágólapra másolva!

Hogy zajlott a castingfolyamat?

Egyszer behívtak Kornéllal, megnéztek, majd elutaztunk. Utána kaptunk egy SMS-t, hogy még egy kör casting lesz. Aztán felhívott Orbán Andrea, aki a castingot csinálta, hogy nem néznek meg másokat, nem lesz újabb menet, megvan a szerep!

Forrás: Saghyfoto

Milyen karaktert alakít a sorozatban?

Éva egy erős, tehetséges nő, akinek jobb napjain humora is van, de a sorozat elején épp be van szorulva. Most egy olyan helyzetben van, ahol sokfelé kellene megfelelnie. Elkövet hibákat, nem tud mindent a kezében tartani, de közben maga sem mindig tudja, pontosan mit akar. Évát megcsalja a férje, és rögtön a sorozat elején elválik. Bemegyünk a bíróságra, kimondják a válást. Itt kezdődik a sorozat, itt kezdődik a háború.

Amolyan „se veled, se nélküled” kapcsolat ez?

Ezt nem szeretném elárulni. Ez egy nagyon régi szerelem, egy több mint 20 éves kapcsolat. Van egy nagy lányunk is a történetben, Schmidt Sára játssza. Csodálatos volt Sárival, aki valóban hasonlít is ránk, mintha tényleg a mi gyerekünk lenne. Már ha randevúztunk volna a valóságban 22 évvel ezelőtt, ahogy András és Éva tette a sorozatban.

Forrás: Saghyfoto

És a valóságban?

Mi a valóságban kilenc éve vagyunk együtt, házasság ugyan nem volt, de házastársként tekintünk egymásra.

A valódi életben került ilyen versenyhelyzetbe, ahol le kellett győzni valahogy az exet? Vagy látott ilyet baráti körben?

Én nem vagyok ilyen versenyzős típus. A régi párjaim közül van, akivel jó a kapcsolatom, hiszek abban, hogy megmaradhat barátság. De az ismerőseim között láttam olyat, hogy egy pár elvált, és a barátoknak döntést kell hozni, ki mellé állnak. Van olyan, hogy egy pár összevész, majd elvárják, hogy állást foglaljon a régi haver, barát, de ez nem könnyű ilyen helyzetben.

Forrás: Saghyfoto

Ha ugyanaz a munkája a párnak, és sülve-főve együtt vannak, munkában és otthon, az nem mindig jó, vélik sokan. Erről mit gondol?

Nekünk most nagyon jó. Megterhelő tud lenni persze, de mi iszonyatosan élvezzük, hogy együtt dolgozhatunk. Kornél sokat rendezett vidéken, én sokat forgattam Németországban, akkoriban sokkal kevesebbet láttuk egymást. Most feszített tempóban élünk, de nekünk az együtt létezés nagy boldogság, és mivel nem mindig együtt forgatunk, felváltva tudunk lenni a kisfiunkkal is.

Kiviszik néha a forgatásra?

Iskolába jár ősz óta, de korábban sokat volt forgatáson, kicsi korában mindig velem volt, és nagyon élvezte. Ma már nem olyan érdekes neki egy hosszú forgatás. Az utolsó filmnél, ahol velem volt, már mindig csak az ebédszünetre jött ki, és aztán haza is akart menni inkább a szállodába. Azért persze szokta kérdezni, hogy „mit csináltatok ma?” Egyszer mondtunk neki, hogy ma elváltunk. Kicsit aggódott, hogy csak játékból váljunk el.

Forrás: Saghyfoto

Mennyire magyar ez a sorozat?

Nagyon. A történet bárhol a világon megállna a helyét, hiszen emberi érzelmekről. szól. De sok mindent át kéne variálni, ha például a németek adaptálnák. Én pedig nagyon örülök, hogy ez egy magyaros ízű sorozat, rengeteg étellel és Balaton-felvidéki nyári hangulattal. Aztán ott vannak a párkapcsolati problémák és generációs konfliktusok, például a sorozatbeli anyámmal vagy lányommal, aki a történet elején még Londonban tanul...

Párkapcsolatok mellett erős a gasztronómiai vonal is a sorozatban. Mi a kedvenc étele?

Főleg a gyorsan elkészülő zöldségeket szeretem, és imádom a tésztát, húst viszont nagyon keveset eszem, kéthetente talán.

Az évad vége nyitva hagyja a folytatás lehetőségét?

Én nagyon örülnék, ha lenne új évad, mert benne a folytatás... A világon mindenhol vannak ilyen trendek, miszerint jön fel a sorozat. Amikor én kezdtem a pályát, egyértelműen a mozi volt a csúcs. Ma nagyon jönnek fel a minőségi tévésorozatok, moziszintű élményt adnak sok ízben. Színészként persze nagyon örülünk, legyen így, legyen több!

Ha nem lenne színésznő, mivel foglalkozna?

Mindenképpen a filmben vagy a színházban dolgoznék, lehet, hogy hamarosan ki is próbálok valami mást is...

(Az interjú 2018 őszén, egy forgatási napon készült)