Hódi Pamelát is beveti a TV2 egzotikus valóságshow-jában

Hódi Pamela
Vágólapra másolva!
Hódi Pamela is az Ázsia Expressz 2 versenyzői között van, és bár fizikailag felkészült a feladatra, lelkileg ez még nem igazán sikerült.
Vágólapra másolva!

"Hogy őszinte legyek, vágytam rá, hogy megcsörrenjen a telefonom, és felkérjenek a második szériára, ezért, amikor ez megtörtént, egy pillanatig sem hezitáltam.

Miután igent mondtam, azonnal azon kezdtem el agyalni, mit mondok majd Natkónak, hiszen egy ötéves gyereknek hiába mondom, hogy majd ekkor meg akkor elutazom, ennyi meg annyi időre – mondta Hódi Pamela a Ripostnak.

Forrás: Instagram/Hódi Pamela

Bár nem árulta el, ki lesz a párja a műsorban, azt már lehet tudni, hogy amíg távol lesz, Natira az édesapja, Berki Krisztián vigyáz majd hétközben, Pamela édesanyja pedig a hétvégéken. "Fizikálisan felkészültem, de lelkileg nem igazán tudok. Az lesz a legnehezebb, hogy még csak fel sem hívhatom Natit. Az utóbbi heteim egyébként azzal teltek, hogy minden eshetőségre felkészüljek Natival kapcsolatban, de ő még nem tudja, mire készülök. Nem is mondom el neki egészen az utazás előtti napig."