Gyógyíthatatlan betegséggel küzd Hódi Pamela

Hódi Pamela
Vágólapra másolva!
Hódi Pamela évek óta küzd gyógyíthatatlan betegségével, kínzó fejfájására egyelőre nincs gyógymód.
Vágólapra másolva!

Főleg stressz hatására erős fejfájás alakul ki nála, az orvosok sokáig nem is tudták, mi okozza ezeket a rohamokat. Majd később kiderült, hogy a rejtélyes Cluster-kórban szenved, melyre az orvostudomány eddig nem talált gyógymódot.

Forrás: Hódi Pamela/Instagram

Tavaly például olyan erős roham tört rá, hogy még kórházba is kellett szállítani. „A tavalyi rohamom elég kemény volt. Reggel 9 körül kezdett el fájni a fejem, ami több mint 3 órán keresztül tartott, ráadásul majdnem 4 hétig, szinte mindennap.

azt sem tudom, hol vagyok. Elkezd fájni a szemöldököm, aztán a szemgolyóm. Olyan érzés, mintha égő pálcákat dugnának a szemembe. Aztán bedugul az orrlyukam, a tarkómba nyilall a fájdalom, a fél arcom eltorzul” – mesélte a Ripostnak. Egyetlenegy dolog van, ami segít, a tiszta oxigén, de az sem tudja teljesen megszüntetni a panaszokat.

Hódi Pamela ennek ellenére vállalta az Ázsia Expresszt a TV2-n, ott van a 2. évados mezőnyben.