Majdnem 4 millió forintot nyert Curtis és Pápai Joci egy óra alatt

Vágólapra másolva!
Úgy tűnt, hogy fogalmuk nincs a játékról, de szépen mentek előre a Pénzt vagy éveket! című műsorban.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hónapokban a Majkával való szakmai szakítása, drogproblémái, majd a rehab miatt sokat volt a címlapokon Curtis, ő volt az egyik versenyző a TV2 gameshow-jában, társnak pedig Pápai Jocit kapta, aki nem elégedett meg azzal, hogy egyszer már kijutott az Eurovíziós Dalfesztiválra, idén újra megnyerte A Dalt, így másodjára képviselheti Magyarországot a zenés show-n.

Forrás: tv2

A Pénzt vagy éveket! április 2-i adásában nem úgy tűnt, hogy nagy summát akaszt le a két cimbora, egy adott ponton Pápai meg is kérdezte a rappert, hogy van-e nála készpénz: annyira rosszul álltak, hogy felmerült benne (persze viccből), hogy nemhogy nulla forinttal mennek haza, de még fizetniük is kell, mínuszba mennek át. Más alkalommal egy kitalálandó korú bácsikát akartak lecserélni, mert fogalmuk nem volt, hány éves lehetett - azaz ment az ökörködés és a móka folyamatosan.

Az idétlenkedés közben azért volt pár remek tippjük, amin ők is meglepődtek, így végül igen tisztességes összeget, 3 millió 675 ezer forintot nyertek. Ennek egy részét a Szívbeteg Gyermekekért Alapítványnak ajánlották fel.